Három őshonos halfajunk közül szavazhatnak az Év halára

Melyik faj legyen az Év hala 2021-ben? A Magyar Haltani Társaság, folytatva a hagyományokat, a következő évre is meghirdette az Év hala versenyt. A kitüntető címre ezúttal is három halfajt javasoltak, ezek az angolna, a jászkeszeg és a fürge cselle. Tavaly is közönségszavazás alapján (14642 szavazat alapján) dőlt el, hogy a választható három őshonos jelölt közül melyik viselhette az Év hala címet. A voksok legnagyobb részét a süllő kapta (44%), második helyen a csuka végzett (38%), a fokozott védelmet élvező német bucó pedig harmadik lett (18%).

Az egyik jelölt a kígyóra emlékeztető angolnaForrás: Creative Commons Atribución 3.0/David Perez/Wikipedia

A Magyar Haltani Társaság folytatva a hagyományokat, a 2021-es évre is meghirdeti az Év hala választást. A három halfaj közül természetesen az lesz a nyertes, amelyik a társaság tagjaitól, és minden, határainkon innen és túl lakó, halakat ismerő, halakat szerető érdeklődőtől a legtöbb szavazatot kapja 2020. december 31. déli 12 óráig. A jelölési elveknek megfelelően mindhárom faj őshonos a vizeinkben, továbbá van közöttük védett és fogható faj is. A szavazógombok segítségével a 3 faj közül lehet választani. A fajok jellegzetességeiről, természeti értékéről, élőhelyi igényeiről és elterjedéséről a képekre kattintva tájékozódhatnak, illetve rövid bemutatásukat a képek alatt olvashatják. A  2021-es év halára a Magyar Haltani Társaság weboldalán tudnak szavazni. 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek