Ez a szörfös fiatalember szelte át eddig a leggyorsabban a Keszthely-Kenese távot

Új gyorsasági rekord született a Keszthely-Balatonkenese távon kiírt gyorsasági versenyben, a Balatonon. Bors Máté szörfös a légvonalban közel 80 kilométeres távot 1 óra 36 perc alatt teljesítette. A 2024-es párizsi olimpiára készülő fiatalember a tegnapi hideg, szeles időben egy repülő szörffel, úgynevezett iQFOiL-al vágott neki a rekord-kísérletnek.

Máté beleadott apait-anyait, így sikeres lett a rekord-kísérletForrás: Bors Máté (Mata)/Facebook

Az eredetileg vitorlázók számára 1921-ben kiírt rekordversenyt azóta több kategóriában is lehet teljesíteni, így ma már létezik egytestű hajókkal, több testű katamaránnal és egyéb vízisport sporteszközzel is felállított rekord.

Az abszolút időcsúcs azonban mostantól Bors Máté nevéhez fűződik, aki korrigált idő szerint, 1 óra 36 perc alatt teljesítette a légvonalban közel 80 kilométeres távot, olykor 50km/h sebességgel haladva.  

„Egy ilyen rekord megdöntéséhez folyamatosan készenlétben kell állni, nézni az időjárást, és ha kedvező a széljárás, azonnal elindulni" – számolt be az előkészületekről Máté, hozzátéve: „a rekord megdöntése mellett célom volt az is, hogy egy ilyen teljesítmény által minél többen megismerjék az úgynevezett iQFOiL szörföt, ami napjaink egyik legkorszerűbb sporteszköze. A 2024-es párizsi olimpián a szörfösök már ilyen eszközökkel versenyeznek majd, ami elképesztően technikás és hatalmas sebességpotenciállal bír".

Bors Máté sokéves vitorlás tapasztalattal a háta mögött váltott szörfre, célul tűzve ki, hogy a 2024-es párizsi olimpián képviselje Magyarországot – írja a vitorlazasmagazin.hu.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek