Ezen a túrán egyszerre hódolhatnak a történelemnek és a madármegfigyelésnek

    A Badacsonyi Tourinform és az Magyar Madártani Egyesület szervezésében egy olyan túrán vehetnek részt augusztus 8-án, ami a badacsonyi terület élővilágával, az itt élő madarakkal és más élőlényekkel, valamint a pálosok múltjával ismerteti meg a jelentkezőket.

    A Burnót-patak hídja ÁbrahámhegynélForrás: Kossuthzsuzsa / CC BY-SA 3.0 / Wikipedia.org

    A túra az Ábrahámhegy vasútállomástól indul reggel 9 óra 20 perckor és végig vezet a Burnót-patak völgyén, mely Köveskáltól északkeletre ered és partja mentén olyan települések állnak, mint Balatonhenye, Kővágóörs, Kékkút, Salföld és természetesen Ábrahámhegy; a patak itt torkollik bele a Balatonba.

    A három, illetve három és fél órás túra érinti a Pálos kolostorromot is, majd onnan indul vissza a vasútállomáshoz. A teljes séta hossza 10 kilométer, a szintemelkedés pedig 150 méter - olvasható a Balatontipp.hu oldalán.

    A túrára lehet személyesen jelentkezni a badacsonyi Tourinform irodában, vagy telefonon és e-mailben, a részvételi díj gyermekeknek 6 éves korig ingyenes, 6-14 éves korig 500 forint személyenként, felnőtteknek pedig 1.000 forint.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!