Mezítlábas mennyország Mindszentkállán

Remek új programot találtunk a Káli-medence egyik kis falujában: ez a Mezítkáli Mászkáló.

Baráti ajánlásra érkeztünk ide gyerkőcökkel, és a hőség ellenére sem kellett csalódjunk. Az árnyas gyümölcsösben igazi kis paradicsomot varázsolt a tulajdonos és családja. Mivel a hölgy kisgyermek nevelő bölcsődében, nem csoda, hogy tudja, mik a jó játékok - nem utolsósorban azok, amelyek nem, vagy csak minimális szülői beavatkozást igényelnek. Ez itt maximálisan megvalósult. 

Árnyas, termő gyümölcsfák között ejtőzhetünk - Nézzen több képet galériánkban!Forrás: ehollosy / Travelo

A mezítlábas részen edzhetjük talpunkat, aztán pedig irány a játékok. Az a tapasztalat, hogy az egyik asztalhoz kihelyezett fajátékoknál, építőkockáknál az apukák is leragadnak, és akad itt egy igazi családi próbatétel is, amikor három irányból egyszerre három embernek kell az egymáshoz kapcsolt kötelek segítségével a célba juttatni egy farönköt. Nekünk az egyik kedvencünk egy kovácsműhelyből szerzett régi fújtató volt, mellyel kishajók vitorláit, illetve színes forgókat fújhattak a gyerekek, a másik pedig az aprócska tündérvár.

Tündéri tündérház fából - a gyerkőcök imádtákForrás: ehollosy / Travelo

A mezítlábas mászkálón kívül első nekifutásra kilenc további játékot számoltunk meg, de a helyet folyamatosan fejlesztik: eljöttünkor a mászkáló egy pontján éppen párakapu készült – aki a hétvégén jár arra, már ki is próbálhatja!

A tobozos szakasz igen komoly vállalásForrás: ehollosy / Travelo

Árak: felnőtt 700, gyermek 500 forint, családi jegy (2 felnőtt és 2 gyermek) 2000, minden további gyermek pedig 300 forint. Nyitva általában 10 és 19 óra között, részleteket a közösségi oldalon talál.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek