6 varázslatos belföldi úti cél, ahol feltöltődhetünk karácsony előtt

A karácsony előtti heteket többnyire otthon vagy munka után ajándékok után kajtatva tölti a legtöbb ember. De miért ne lehetne egy kicsit merészebbet gondolni, és kimozdulni a városból, hiszen a télnek is megvan a maga bája. Akár a kötelező ajándékvásárlást is kiegészíthetjük egy jó kis kikapcsolódással, összekötve a kellemest a hasznossal. Erre adunk most tippeket.

Síelés az eplényi leejtőkön

Nem is kezdhetnénk mással ezt az ajánlót, mint egy klasszikus téli sporttal, a síeléssel. Persze Magyarországon egyre kevesebb a hó telente, de a Veszprém megyei Eplényben emiatt nem is kell aggódnunk, mert a Síaréna Vibe Parkban az egész téli szezonban megoldják, hogy legyen min csúsznunk. Abszolút kezdőként is beleváhatunk, hiszen a profi oktatóknak köszönhetően olyanok is órát vehetnek, akiknek még sohasem volt síléc vagy snowboard a lábukon. A sportközpont jelenleg még zárva tart, és a nyitás pontos időpontjáról sem találtunk információt, de a honlap szerint már árusítják a szezonbérleteket.

Az eplényi sípályán hóágyúk biztosítják a havatForrás: facebook / Intersport Síaréna Eplény

Bobozás Visegrádon

Ha szeretjük a száguldást, de nem vagyunk kifejezetten a sportok szerelmesei, akkor a bobozás a nekünk való téli program. A hóban csúszás élményét ez is hozza, de nem kell a lábunkra csatolt lécekkel bajlódnunk, és izomlázunk sem lesz. Több bobpálya is létezik Magyarországon, amelyeket télen is használhatunk, ilyen például a visegrádi. Az évnek ebben az időszakában munkanapokon és munkaszüneti napokon 11 és 16 óra között tart nyitva. A téli bobozást akár egybe is köthetjük az innen fél órányi autóútra lévő esztergomi karácsonyi vásárral, ahol minden egész órakor ingyenes adventi körvonat indul a Mindszenty hercegprímás térről, de stílusos hintóval is sétakocsikázhatunk. Hogy mi mindent kínál még Esztergom, arról itt olvashatnak.

Az alpesi bob nagy előnye, hogy télen is gond nélkül használhatóForrás: Visegrád és Környéke Turisztikai és Marketing Egyesület

Barlangfürdőzés Miskolctapolcán

Ha tél és hideg, akkor termálfürdőzés! Valójában akármelyik termálvizes fürdőt ajánlhatnánk, hiszen rengeteg akad hazánkban, de most mégis a mikolctapolcai barangfürdőre esett a választásunk. Egyrészt azért, mert ez az egyetlen az országban, ahol egy több százezer éves barlang természet alkotta járataiban fürdőzhetünk, ami elég különleges ahhoz, hogy méltó legyen az ünnephez, másrészt pedig azért is, mert Miskolcon közlekedik az az ünnepi díszbe öltözött villamos, amit 2017 óta minden évben Európa legszebb adventi villamosának választanak. Idén ráadásul megújult dekorációval jelentkezik - ha karácsonyi hangulatba szeretnénk kerülni, semmiképp se hagyjuk ki az antik bútorokkal, kandallóval berendezett járművet.

Kandalló a mézeskalács villamoson - a képre kattintva galéria nyílikForrás: Balazs Juhasz

FényHÉV-vel Szentendrére

Szentendrének minden évszakban megvan a bája, nincs ez másképp az adventi időszakban sem. Ahogy minden évben, idén is ünnepi díszbe öltözik a város, felállítják a Fő téren a város hatalmas karácsonyfáját, emelett adventi koszorú, betlehem és világító hógömbök gondoskodnak a karácsonyi hangulatról. Lesznek kulturális programok, kiállítások, az adventi vásárban pedig akár be is szerezhetünk néhány ajándékot. Szentendrét már csak azért is ajánljuk, mert december 1. és 5. között fényfüzérrel kidekorált nosztalgia HÉV-vel érkezhetünk Budapestről. Az ünnepi jármű délutánonként közlekedik, és előre váltott jeggyel, előzetes regisztrációval szállhatunk fel rá.

Szentendre karácsonyi díszbenForrás: facebook.com/AdventSzentendre

Wellnesshétvége Szegeden

Egy téli wellness hétvége bármelyik nagyvárosban ideális téli program. Ki ne szeretne a szaunában melegedni vagy a pezsgőfürdőben relaxálni, miközben odakint tombolnak a mínuszok. Wellnesshoteleket találunk szinte mindenütt, de az ünnepek közeledtével a ideális, ha olyan helyet választunk, ahol szívesen töltünk egy kis időt a városban is. Szegeden például szinte az egész belvárost ellepik a karácsonyi vásár standjai, forralt borokkal, kürtőskaláccsal, különféle gasztro-különlegességekkel várják a kilátogatókat. A Dugonics téren felállítják a fényszarvast, lesz táncház, koncertek, kézműves foglalkozások, és egy 37 méter magas óriáskerékre is felszállhatunk, melynek fülkéiből a szegedi belváros ünnepi panorámája tárul a szemünk elé. 

A fényszarvas már meghozta a karácsonyi hangulatot SzegedreForrás: Tari Robert Fotoriporter/Tro Photography/https://www.facebook.com/szegedikaracsony/

Tobozszedés a Folly arborétumban

Vannak bizonyos illatok, amiktől reflexszerűen karácsonyi hangulatba kerülünk, ilyen például a szegfűszeggel tűzdelt narancshéj, a viaszos gyertya, vagy a fenyő. Ezért is lehet jó ünnepi program a tobozszüretelés a badacsonytomaji Folly arborétumban. Az évente megrendezett szüret ezúttal advent harmadik hétvégéjére esik, és a program alkalmából vezetett túrákon vehetünk részt az öthektáros arborétum atlasz- és himalájai cédrusainak, valamint az óriástobozú fenyők tobozainak szüretén. A tobozokat kizárólag magfogás céljából szüretelik, így nem vihetők el, de a szüret napján a Folly ajándéktobozokkal kedveskedik a vendégeknek.

Himalájai cédrusForrás: Folly Arborétum

 A címlapkép illusztráció, forrás: Anastassiya Bezhekeneva/shutterstock.com

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek