Ezek az ajándékok biztosan nem a fiók mélyén fognak kikötni

Van, aki úgy tartja, hasznos dolgot nem illik ajándékozni. Azonban, ha a hasznosat kellemessel kötjük össze, már egészen más a helyzet. Íme, néhány megmozgató ötlet, mellyel megszínesíthetjük a hétköznapokat, és teljessé tehetjük az ünnepeket.

Karácsony közeledtével egyre sürgetőbbé válik a kérdés: mit is adjunk ajándékba. Ilyenkor végigpörgetjük magunkban, hogy mi lehet az, aminek az illető örülne, és gyakran arra a megállapításra jutunk, hogy már mindene megvan - vagy ami nincs, azt beszerzi magának. Ilyenkor jöhet jól, ha elő tudunk rántani valami egészen mást a tarsolyunkból.

Forrás: Irina Polonina/shutterstock.com

Közeli hozzátartozók esetében az élményajándék akkor az igazi, hogyha mi magunk is elkísérjük a megajándékozottat, de persze előfordulhat olyan helyzet is, például, ha a kollégánkat ajándékozzuk meg, hogy az illető egyedül vagy mással megy el a programra. Ha együtt megyünk, akkor egy dolgot mindenképp szem előtt kell tartanunk: ha nem konkrét időpontra szól a meghívás, akkor is mindenképp egyeztessünk időpontot a lehető leghamarabb, és ne hagyjuk lógni a levegőben, mert akkor könnyen elsikkad, és az élményből nem lesz semmi. Na de lássuk is az ötleteket!

Tematikus túrák

Síelés

Bár az igazi túraszezon tavasszal indul be, télen is megtalálhatjuk a szépséget odakint, különösen akkor, ha még hó is van. Aki szeretne egy kicsit alpesi hangulatba rázódni anélkül, hogy elhagyná az országot, annak a Síaréna Vibe Park Eplény nyújthat megfelelő terepet, ahol nemrégiben mi is jártunk, és a Mátraszentistváni Síparkban is hamarosan felcsatolhatjuk a léceket. 

Barlangtúra

A barlang szó hallatán még azoknak is felcsillan a szemük, akik egyébként nem különösebben szeretnek csúszni-mászni a nedves sziklák között. Szerencsére számos olyan túra van, ahol erre nincs szükség, és két lábon állva csodálhatjuk meg az üregek varázslatos világát. A Budai Vár-barlangért például még csak ki sem kell mozdulnunk Budapestről, de a Szemlő-hegyi- és a Pál-völgyi-barlanghoz is el lehet jutni a városi tömegközlekedéssel. Az említett helyszínekre a Duna-Ipoly Nemzeti Park szokott sima és tematikus túrákat szervezni, legutóbb például denevérlest hirdettek, aminek újabb időpontjairól telefonon érdemes érdeklődni.

Pál-völgyi-barlangForrás: Berentés Ágnes/Duna-Ipoly Nemzeti Park

A Duna-Ipoly Nemzeti Parknál egyébként kínálnak általános és specifikus ajándékutalványt is, előbbi bármelyik túrájukon beváltható, utóbbival a Pál-völgyi-barlangba, a Sas-hegyi Látogatóközpont és tanösvényre, a Hiúz Házba és az Ócsai Tájházba lehet belépni. Néha a sétaszervezőknél kifoghatunk olyan egyszeri, különleges túrákat is, mint például a Gellérthegyi ősforráshoz vezető, amilyet legutóbb az UrbFace hirdetett.

Erdőfürdő, erdőmerülés, részvételi séta

Számos névvel illetik az olyan túrákat, melyek nem pusztán kirándulások, hanem önfelfedezések is egyben, miközben az erdő adja a keretet. Ezek a programok az erdő és benne az ember jobb megismerését tűzik ki célul, a tudatos részvételt és elmélyülést. Részvételi séta néven például az Ökopszichológiai Intézet szervez hasonló eseményeket különböző helyszínekre.

Újdonságok és díjnyertesek nyomában

Ha nem ragaszkodunk a hivatalos programokhoz, magunk is szervezhetünk kirándulást, akár az idei újdonságokat felkutatva, mint a Pomáz határvidékén található Bölcső-hegyen nemrég elkészült kilátó, vagy azok, melyekről a Balatonnál nézhetünk körbe, esetleg az év kilátója felé is vehetjük az irányt. Ha már az év díjazottjainál tartunk, akkor ezek közé tartozik az év kerékpárútja és az év fája is, de tehetünk egy kirándulást a felújított kastélyokhoz is.

A nádasdladányi Nádasdy-kastélyForrás: facebook.com/nkvp.hu

Programok a városban

Izgalmas ötlet felfedezni a várost úgy, ahogyan még nem láttuk. A VR Tours túráin például a Budai Vár történelme elevenedik meg háborúkon és békén át. A másfél órás túra során 7 különböző történelmi korból, 3D-s animációkon keresztül mutatják be a meghatározó történelmi eseményeket.

Nyomozós játékok

A nyomozós játékok nemcsak izgalmasak, de sok helytörténeti érdekességet is megtanulhatunk általuk. Az Imagine Budapest például az Andrássy útra kalauzolja a városi nyomozókat kétórás nyomolvasó sétára, ahol kiderül, hogy mi mindent mesélnek a némaságra ítélt kőszobrok és gazdag díszítőfestések. A Sétaműhely a családokat és baráti társaságokat várja Budapest élő és kőállatainak felfedezésére. A nyomozós játékok sorát gazdagítja a szabadulószobák széles választéka is, ahová szintén elsősorban csoportokat várnak, többnyire 4 főtől.

Fotós túra

Az Airbnb élményprogramjai között találtunk rá arra a fotós túrára, melynek során a fotós túravezető különböző stílusú képeket készít a résztvevőkről a Várban, háttérben a gyönyörű kilátással és a romantikus utcákkal. Létezik persze olyan fotós túra is, ahol mi fotózhatunk különleges helyszíneket, például egy inotai erőműben tett látogatás során, a Túrajónak köszönhetően, akik a Bakony-Balaton vidékére szerveznek túrákat. Még szintén a fotós tematikánál maradva jöhet szóba a nyíregyházi vagy a budapesti szelfimúzeum, mely utóbbit mi is kipróbáltuk.

A szelfimúzeumbanForrás: Travelo / Csiszár, Gerencsér

Tárlatvezetés

Ha már a múzeumoknál tartunk, igazán változatos programkínálatba futhatunk bele. A Szépművészeti Múzeumban január 9-ig látható a A fáraó sírjának felfedezése – II. Amenhotep és kora című kiállítás, február 13-ig pedig a Cezanne-tól Malevicsig. Árkádiától az absztrakcióig. A Nemzeti Galériában február 13-ig nézhetjük meg a Kép és kultusz. Szinyei Merse Pál (1845–1920) művészete című kiállítást, melynek tárlatvezetéseire már most lehet januári és februári időpontokat foglalni. A Ludwig Múzeumban december 10-től január 16-ig látható a idei Velencei Építészeti Biennále magyar kiállítása, az Othernity – Modern örökségünk újrakondicionálása.  

Kézműveskedés

Aki nem csak szemlélni szereti a művészetet, hanem a tevékeny alkotásban is szívesen részt vesz, azt meghívhatjuk egy agyagozásra az Apacuka Ceramics műhelyébe, a VI. kerületi Bajnok utcába, vagy a Királyi Pál utcában található Made by You-ba, mindkét helyen árulnak ajándékutalványokat is. Aki inkább a festéssel kacérkodik, az a Budapaint programjai között fog találni testhezállót, a hangulatba itt ingyenes online festések során is bele lehet kóstolni, a Pinkponilónál pedig varrni lehet megtanulni több más alkalmi érdekesség mellett. 

A kép illusztrációForrás: Ekaterina Ru/shutterstock.com

Programok otthon

A karantén elterjesztette a köztudatban az online élmények lehetőségét, így az is részt vehet különböző eseményeken, aki nem szeretne vagy nem tud kimozdulni az otthonából. A már említett airbnb-élmények között találunk otthoniakat, emellett szervezhetünk házi borkóstolást a Vinikli segítségével, komolyabb tanfolyamok közül pedig a Borkollégium oldalán válogathatunk. Online borvacsorára invitál a Flaska Borbár. Ha mégis elmenős boros élményt ajándékoznánk, akkor a Bortársaságnál tematikus borkóstolókra válthatunk ajándékutalványt. Szintén nem kell kimozdulni viszont a lakásból egy izgalmas online szabadulószobás nyomozásért, egy nyelvtanfolyamért vagy fotótanfolyamért. 

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek