Online térbe költöznek a Vörösmarty téri Karácsonyi Vásár kézművesei

Elindult a budapestikaracsony.hu weboldal, ahol online várják az érdeklődőket a Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár kiállítói. A kezdeményezésben összesen hat kategóriában, közel ötven alkotó vesz részt - derül ki a szervezők sajtóközleményéből.

Panákné Kovács Mária kékfestő és lányai Annamária és VeronikaForrás: Nora Sallay ART+IMAGE/Nora Sallay

A Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár évtizedek óta a fővárosi adventi időszak fénypontja, amely során eddig évente közel nyolcszázezer látogató válogathatott a hazai kézművesek termékeiből. Tavaly a Ryanair légitársaság a budapesti karácsonyi vásárt Európa legjobb ünnepi forgatagai közé választotta, idén azonban a járványhelyzet miatt az események elmaradnak, ezért a főváros turisztikai szervezete rendhagyó online platformmal segíti a Magyar Kézműves Szövetség mestereit, iparművészeit és kézműveseit az ünnepek előtt. Az alkotókról a weboldalon rövid leírás szerepel, fényképek és elérhetőség várja a látogatókat.

A Magyar Kézműves Szövetség Facebook-oldalán ötletajánlót találhatnak, és megismerkedhetnek a különféle mesterségekkel. A Szövetség tagjairól kisfilm is készült, melyben kinyitják a műhelyeiket és bemutatják a szakma érdekességeit. A videóban bemutatkozik többek között a több generációs, 1878 óta működő Kovács Kékfestő családi manufaktúra, Panákné Kovács Máriával és lányaival Annamáriával és Veronikával, majd a szintén nagy múltú K. Nagy György fazekas mutatja be a tradicionális kerámiaedények készítésének folyamatait. A bőrdíszműves szakma szépségéről Pankotai Csaba mesél.

A Budapesti karácsony honlapján találkozhatunk bábkészítővel, de a bőr-, fa-, fém-, papír-, üvegműves, keramikus, méhész, textil, tűzzománc-, szappankészítő és a virágkötő szakmák képviselőivel is. A négy adventi héten Mautner Zsófia szakács, gasztroblogger, Bombera Krisztina újságíró, Szabó Kata, a Magyar Kézműves Szövetség elnöke és Faix Csaba, a Budapest Brand Nonprofit Zrt. vezérigazgatója is népszerűsítik közösségi média felületeiken a jótékonysági kampányt és a kézművesek egyedi termékeit.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek