Egy Michelin-csillagos séf is csatlakozott ehhez az ízes rendezvényhez

Az Olasz Gasztronómiai Világhetet 2019. november 18. és 24. között, immár negyedik alkalommal rendezik meg 110 országban, köztük Magyarországon is, ahol az olasz konyhával kapcsolatban 4500 rendezvényt szerveznek. A nagyszabású szakmai és nagyközönségnek is szóló világhetet az olasz kormány, az olasz Külügyi- és Nemzetközi Együttműködési Minisztérium és egyéb intézmények szervezik azzal a céllal, hogy népszerűsítsék a minőségi konyhát, annak minden aspektusával együtt: kultúra, kutatás, innováció, biodiverzitás és a régiók identitása – hangzott el az Világhét programjait bemutató 2019. november 16-i sajtótájékoztatón, a Olasz Nagykövetségi Rezidencián.

Cristina Bowerman a budapesti olasz nagykövet, Massimo Rustico társaságábanForrás: Travelo.hu / GDóra

A tájékoztatón, ahol a programok és különböző rendezvények bemutatása alatt látványfőzést is tartottak, azt is megtudtuk, hogy az Olasz Gasztronómiai Világhét a 2015-ös Világkiállítás után gondolásaként jött létre. Ugyanis mindkét nagyszabású eseményen az olasz táplálkozásfilozófia, a táplálkozási ismeretek és a fogyasztók megfelelő tájékoztatásának a fontosságát állt a középpontban. Az elmúlt három évben a Gasztronómiai Világhét célkitűzései 110 országot ragadtak meg és több mint 4500 rendezvény rendeztek a témákban.

A Világhét gazdag programkínálatot nyújt és az idei év központi témája a tudatos táplálkozás és az ízléskultúra lesz. A főszerepeket pedig a rizottóra, a nyers pármai sonkára, a parmezánra, a modenai balzsamecetre, az extra szűz olívaolajra és a borra osztották.

A kép csak illusztrációForrás: Pixabay.com

A szombati sajtótájékoztató ideje alatt a dél-olaszországi Puglia tartományból származó Cristina Bowerman, Róma első és egyetlen Michelin-csillagos séfje mutatta be a jelenlevőknek, hogy mi a tökéletes risotto titka, ha már egyszer ez az egyik főszereplője az idei Világhétnek. A római Glass Hostaria étterem séfje Itália konyhaművészetének egyik leghitelesebb és legelismertebb szereplője, aki az Olasz Ízek Nagykövetei Egyesületének elnöke is. Amit mi most megtanultunk tőle, és tovább is adjuk a titkot, hogy a risottót só nélkül is megfelelően sóssá lehet tenni. Méghozzá a rizs mennyiségéhez passzoló Ajókával, más néven ringlivel, azaz szardellával. Halíze ugyanis egyáltalán nem, de a sóssága kiérződik az ételben, amit Cristina a főzés végén frissen reszelt narancshéjjal kerekített le. Mondanunk sem kell, hogy mennyire finom volt.

Ezekre a programokra számíthatunk a Világhét budapesti eseményein:

♦ November 19-én kedden Luisa Torri egyetemi tanár, a pollenzói Gasztronómiai Tudományok Egyeteme Érzékszervi Vizsgálatok Laboratóriuma Igazgatójának vezetésével a balzsamecet alapanyagául szolgáló mustok illatait fedezhetjük fel a lágy textúrájú parmezán sajt kíséretében. Este az „Ízlés szerint fűszerezve" c. film vetítésén „Arturo chef" életénék viszontagságait ismerhetjük meg.


♦ November 20-án szerdán Luisa Torri a pármai sonka különleges ízvilágát ismerteti meg velünk, megkóstolhatjuk két cég sonkáját és felfedezhetjük a közöttük lévő különbségeket. Este egy érdekes, a „Leonardo és a bor" c. dokumentumfilm segítségével – 500 évvel a halála után – megismerhetjük a nagy lángelme, Leonardo da Vinci szőlőültetvényeit. A filmvetítés után Vinci-beli borokat kóstolhat a közönség.


♦ November 21-én csütörtökön egy, a Nebih-hel közösen szervezett konferencián a vendéglátóiparban dolgozóknak nyújtunk hasznos információkat; csütörtök délelőtt egy szakmai borkóstolóval egybekötött szemináriumra is sor kerül, este pedig egy borszakértő és egy séf mesélnek az ételek és a borok párosításáról. A részletes programot megtalálják az Olasz Nagykövetség és az Olasz Kultúrintézet honlapján is.


A filmvetítésekre a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött, kötelező helyfoglalás november 18-ig: iicbudapest@esteri.it

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek