Sílécekre fel! Nyit az eplényi sípálya

Néhány napja írtunk róla, hogy Eplényben is -5 fok környékére süllyedt a hőmérséklet, és a bakonyi síterepen nem is vártak sokat vele, a tesztüzem után élesben is beindították a hóágyúkat. Mára az is kiderült, hogy szombaton indul a síszezon Eplényben, a sportolni vágyók használhatják az A1-es, valamint a tanuló pályát is.

A pályán már mintegy 70 centiméteres a hóForrás: facebook / Intersport Síaréna Eplény

Az MTI hírei szerint a pályán mintegy 70 centiméteres a hó a folyamatos hóágyúzásnak köszönhetően. A nyitás napján elindul a négyüléses felvonó és megújult kínálattal várja a látogatókat a Kemencés Büfé. A hegyen található körvár büfét áthelyezték a kétüléses sífelvonó kiszálló épülete mellé, a vendéglátóhelyet ráadásul kibővítették egy napozásra alkalmas, 300 négyzetméteres terasszal.

A pályához legközelebb eső kék bejárat kibővített parkolója 400 autó befogadására alkalmas. Az A7-es pálya felső szakaszát feltöltötték földdel, így a korábban kritikus pályaszakaszon is biztonságosan lehet majd sportolni. Ha az időjárás lehetővé teszi, fokozatosan behavazzák a síaréna valamennyi pályáját, aminek hosszúsága összesen mintegy 8 kilométer, az eplényi helyszínen 16 különböző útvonalon lehet hódolni a téli sportoknak.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek