Sötétedés után megmozdul a Bazilika

    Aki azt gondolta, hogy már nem lehet az Adventi Ünnep a Bazilikánál látványvilágát fokozni, az nagyot tévedett.

    Nyolc grafikus dolgozott három hónapon át azon, hogy a díjnyertes karácsonyi vásár nyitó hétvégéjén ne csak a gasztronómiai és kézműves kínálat nyűgözze le a látogatókat. A korábbi években már az esemény jelképévé vált a bazilikára vetített fényfestés, amely idén egy varázslatos harmadik dimenzióval egészült ki. Így a karácsonyi mese szereplői már nemcsak a székesegyház homlokzatán láthatók, de az előtte sorakozó faházak tetején is feltűnnek!

    Valahogy így: a Bazilika advent idejénForrás: Totisz Tamás

    Az Adventi Ünnep a Bazilikánál hetedik alkalommal, már mint Európa egyik legjobb karácsonyi vására nyitott meg az elmúlt hétvégén. A tekintélyes European Best Destinations utazási portál szavazói a tavalyi tapasztalataik alapján választották ki a kontinens legjobb 2017-es karácsonyi vásárait, amelyek között ez a budapesti helyszín végzett a 9. helyen. A rendezvény jó eséllyel pályázik rá, hogy jövőre is az élmezőnyben maradjon, és nemcsak azért, mert a 2018-as listán egyedüli magyar aspiránsként szerepel a húsz jelölt között, hanem azért is, mert sok újítással készült a félmilliónál is több látogató fogadására.

    A november 24-én indult esemény közel kétszáz programja közül kiemelkedik a sötétedés után minden egész órakor vetített 3D fényfestés. Akár egy moziban, ez a technika már nemcsak a vásznat – a bazilika homlokzatát –, de a nézőteret, vagyis az egész Szent István teret is életre kelti. A szervezők nemcsak a videomapping alkotói stábjának engedték meg, hogy átírják (pontosabban átrajzolják) eddigi elképzeléseinket a szabadtéri fényfestésről, de a kiállítók közé is sok olyan kézművest, ipar- és konyhaművészt hívtak meg, akik magas szinten értelmezik újra a hagyományainkat. Már az első hétvégén ezrek látogattak ki, hogy barátaikkal, szeretteikkel közösen éljék át a karácsony ezer csodáját. Ők az elsők közt tapasztalhatták meg, hogy kékfestéssel cool ruhákat és kiegészítőket is lehet készíteni, hogy a gulyáslevesbe jól passzol a barbecue pit boxban füstölt marhaszegy, vagy, hogy a forralt bor is lehet diétás.

    Barbecue pit boxban füstölt marhaszegyForrás: Totisz Tamás

    A tiszta utcácskák mentén sorakoznak a mesevilágot idéző faházikók. Egyformák, de az adventi naptár ablakaihoz hasonlóan, mást-mást rejtenek, ahogy a kiállítók egyféle köténye is sokszínű egyéniségeket takar. Az installációk, a gyerekek jégpályája, a gigantikus karácsonyfa és a Szent István-bazilika előtti szakrális tér meleg fényei már kihagyhatatlan látnivalói a téli Budapestnek. Az Adventi Ünnep a Bazilikánál mostantól öt héten át fogadja a látogatókat.

    Ráadásul ahhoz, hogy Budapest belvárosának karácsonyi rendezvénye a 2018-as megmérettetésen jó helyezést érhessen el, december 1-jétől tíz napon át bárki hozzájárulhat. Csak egy szavazatot kell leadni ezen az oldalon.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!