Fedélzeti jó tanácsok a hatalmas tengerjárókon először utazóknak

Itt a Travelón jó párszor írtunk már tengereket és óceánokat bejáró hajós tapasztalatainkról – köztük például arról, hogy mivel köthetjük le a gyerekek energiáját egy ilyen úszó monstrumon; hogy mire figyeljünk kabinválasztás előtt, és mit takar a hajós etikett, amit minden turistának illik betartani. De jártunk már hajókeresztelőn, és egy kollégánk a világ legnagyobb luxushajóját is az elsők között próbálhatta ki. Ezúttal ismét távoli vizekre evezünk, de most minden fontos tudnivalót részletezünk, hogy mire önöket is utoléri a szerencse, már magabiztosabban léphessek majd a fedélzetre.

Mindezekről korábban én is csak az irodai élménybeszámolókból, az Instagram-képekből és a megjelenő cikkekből szereztem tudomást. És jellemzően ekkor derültek ki az olyan kulcsfontosságú információk is, mint hogy a hajó tetején is van futópálya, és szinte lehetetlen éhen maradni az út során, mert valamelyik étteremben, kávézóban folyamatosan felszolgálnak valamilyen finomságot. De összességében a mostani hajóút előtt nem készültem fel információkkal, így teljesen szűz szemmel, tapasztalatlan hajósként vágtam bele életem első luxushajóútjába.

2011 nyarán indult első útjára a Costa Favolosa, nevének második eleme olaszul tündérmesét jelentForrás: www.fotobruni.it/Francesco/ costacruises.co.uk

A fedélzetre lépéstől a kabinunkig

A Costa Favolosa névre keresztelt hajó Savona kikötőjéből indult, így döntenem kellett, hogy repülővel utazom Milánóba és onnan transzferrel, vagy egy 12 órás autóutat bevállalva jutok el a hajóhoz. Előbbit választottam, mert egy főre egy fapados járat időben lefoglalt repülőjegy-költségével együtt ez volt a leginkább pénztárcabarát és legkevésbé fárasztó verzió.

Új családtag a Costa-flottában
Idén októberben indul első útjára a hajótársaság legújabb tagja, a Costa Smeralda Hamburgból Savonába, de november 4-től 2020 tavaszáig már Savonából is indulva és oda érkezve szállítja tovább az utasokat a Marsaille – Barcelona – Palma de Mallorca – Civitavecchia (Róma) – La Spezia útvonalon. A hajó különlegessége, hogy cseppfolyósított földgázzal működő motort használ, így sokkal környezetkímélőbb, mint bármelyik másik rokona.
Forrás: Fináczy Dóra / Travelo

A hajóra történő első belépést valahol félúton kell elképzelni egy szállodai check-in és egy repülőtéri terminálra bejutás között. Érkezéskor ugyanis a nagyméretű poggyászokat előre kell leadnunk a kabinunk számával felcimkézve, de mire a kabinunkba lépünk, már ott fog ránk várni az összes csomagunk. A személyazonosságunkat a reptéri eljáráshoz hasonlóan útlevelünkkel igazoljuk, majd egy biztonsági ellenőrzést és egy fotózást követően, kezünkben egy kis plasztik kártyával, már be is jutunk a fedélzetre. 

A fotózásra leginkább azért van szükség, hogy később minden ki- és belépésnél, éttermi- és egyéb fogyasztásnál láthassa a hajó személyzete, hogy valóban az használja a fizetőeszközként és kulcsként szolgáló kártyát, akinek a nevére szól. A fotózás után pedig már csak egyetlen fontos dolgom maradt: a kártyám fedezetének beállítása, amivel a hajó szolgáltatásait használhatom.

Forrás: Fináczy Dóra / Travelo
Bankkártyafedezet, mire és mennyit?
A hajótársaságok a beszálláskor általában pénzletétet kérnek, ez fejenként kb. 150 euró. Ezt az összeget vagy a bankkártyáján zárolják, vagy készpénzben kérik letétbe helyezni. A pénzletét az italfogyasztás, a kötelező borravaló (a Costa esetében felnőttek részére 10 €/fő/éj, 4 és 14 év közötti gyermekek részére 5 €/fő/éj összeggel kalkuláljunk), a fakultatív kirándulások, az extra költségek, extra fogyasztások és a fedélzeti üzletekben történő vásárlások egy részére nyújt fedezetet.

Ha mindezen túljutottunk, a fedélzeten érdemes megkérdezni, hogy a kabinunk átvehető-e – ekkor már nincs szükség újabb bejelentkezésre –, és ha igen, azonnal a keresésére indulhatunk. A kabinban találjuk bekészítve a következő nap programleírását és a különleges ajánlatokat, de még ilyenkor érdemes letölteni a hajó applikációját is.

Belső kabintól a személyi inasig – Így válasszon kabint!

A Costa hajótársaságnál a kabinunk lehet belső elhelyezkedésű, ablakos vagy balkonos, kategória szerint pedig classic, premium, samsara vagy lakosztály jellegű. Az ablakos vagy balkonos kabin azoknak az utazóknak lehet jó választás, akik kevésbé bírják a szűk, zárt tereket és a természetes fény hiányát. A kabintípus azonban már azt is meghatározza, hogy melyik étteremben, milyen időpontban és asztalnál vacsorázhatunk. A Classic kategóriájú kabint választó utasok számára például a vacsorák ültetési rendjét (első vagy második étkezési turnusba besorolás, asztalnagyság, stb.) a hajó éttermi személyzete alakítja ki, a vendégek erről csak a fedélzeten kapnak információt.


Ezen felül három fajta ártípusból válogathatunk pénztárcánk lehetőségeihez mérten. Az alap Basic csomag például csak a kabin árát tartalmazza, a Comfort csomag árában már italcsomag is szerepel, ráadásul magunk választhatjuk meg, hogy milyen típusú és számú kabint szeretnénk. A Deluxe csomag pedig a legnagyobb italcsomag mellett már dedikált éttermet, személyi inast és a hajó wellnessrészlegébe szóló egynapos belépőt is tartalmaz. Jó, ha tudják, hogy ha családdal utaznak, akkor a két felnőttel egy kabinban alvó, egy vagy két, maximum 18 éves korú gyereknek a pótágy ingyenes, csak a kikötői illetéket kell megfizetni utánuk.

Forrás: Fináczy Dóra / Travelo

A fedélzet csak eleinte labirintus

A közlekedés eleinte azért tartogatott kihívásokat: sokszor úgy éreztem magam, mint feltételezésem szerint Alice érezhette magát Csodaországban. A hosszú folyósok (a hajó hossza közel 250 méter), éttermek és kávézók, színházterem és kaszinó, díszes lépcsőházak és liftek tucatjai között sétálva már az első nap harmadik órájában megtettem a 10 000 lépést a telefonom lépésszámlálója szerint.

A tájékozódást egyébként a kabinokban elhelyezett hajótérkép és a liftek mellett található szintekre lebontott térképek segítik. Először rémisztően áttekinthetetlennek tűnik a hajón belüli navigáció, de gyorsan bele lehet jönni, mert az elrendezés kifejezetten érthető, csak rá kell érezni a páros és páratlan kabinsorok, bárok és éttermek rengetegének logikájára.

Forrás: Fináczy Dóra / Travelo

Amit nem esznek meg a hajón, azt rászorulóknak adományozzák

Ahogy előre sejtettem, nehezen maradhat éhen az ember egy hajóút során: a felkészült konyhai személyzet napi 9 alkalomra állít össze különböző ételeket, kezdve a svédasztalos vagy ültetett reggelitől a gálavacsorán át az éjszakai büféig.

Egy nagyon rövid – alig 10 perces – színfalak mögötti bejáráson azt is megtudtam, hogy az előre betáplált utasadatok alapján profi algoritmusok segítik a konyha működését, hogy az élelmiszer felhasználása a lehető legoptimálisabb legyen. A 4GOODFOOD program bevezetését követően egy 11 hónapos tesztidőszak után 50%-al kevesebb élmiszert kellett kidobniuk. Ráadásul az egyes étkezések után megmaradt – de még fogyasztható – ételeket a kikötőkbe érve iskoláknak és rászorulóknak adományozzák.

Forrás: Fináczy Dóra / Travelo

A Costa Favolosa menüjét a 7 Michelin csillagos olasz séf, Bruno Barbieri állította össze. Az Instagramon 760 ezer követővel rendelkező Barbieri neve ismerős lehet az olasz konyha szerelmeseinek: 2011 óta vezeti a MasterChef Italy című műsort, és már több mint 11 szakácskönyve jelent meg.

Tudja, mi az a pohárbérlet, és mire jó?
A hajóutak általában nem biztosítanak all inclusive szolgáltatást, ez csupán néhány, kisebb flottát üzemeltető, öt- és hatcsillagos hajótársaságra jellemző. Vagyis a részvételi díj jellemzően bőséges teljes ellátást és a főétkezéseken kívül napközbeni étkezési lehetőséget tartalmaz, az árban azonban nincs benne a korlátlan italfogyasztás. Ugyanakkor a foglaláskor vagy beszálláskor rendelhető különböző italcsomagokkal illetve "pohárbérletekkel" gyakorlatilag all inclusive ellátássá lehet tenni a szolgáltatást.

Már utazásom második napján biztos voltam abban, hogy az egyik kedvenc helyem a 9. emeleten található aperol bár – ami gyakorlatilag a hajó végén levő pici bárpultot és a hatalmas nyitott panorámateraszt jelenti –, a másik pedig az 5. emeleten található, esténként élőzenét biztosító Piano bár lesznek. Előbbi helyen kötelező az olaszok kedvenc aperitivo-ját, az Aperol Spritzet megkóstolni, utóbbiban pedig a legjobb olasz borokból válogathatunk, miközben a bárzongoristát és az énekesnőt hallgatjuk.

Forrás: Fináczy Dóra / Travelo

A fedélzeti jógától a minikirándulásig

Nem nagyon tudtam ellenálni az úton-útfélen elérhető finom falatoknak, így hamarosan valamilyen sportolási lehetőség után néztem. A fitnesztermek használata a fedélzeti programok többségével, az animátorok által vezetett játékokkal és a tánctanfolyamokkal együtt ingyenesek. De bizonyos foglalkozásokért pl. a pilates-, aerobic- és jógaórákért már fizetni kell. A moziba (általában 3D- és 4D-s mozielőadásokról van szó) szintén jegyet kell venni.

De ha már szóba került a testmozgás, kihasználhatjuk a hajós utazás egyik igazi előnyét, vagyis azt, hogy szinte mindennap más városban köt ki a tengerjáró, és egy-egy fakultatív kirándulásra befizetve –de akár egyénileg is – felfedezhetjük az adott várost. Érdemes előre felkészülni az útunk állomásaiként szereplő városokból, aztán pedig eldönteni, hogy egyénileg vagy szervezetten, csoportban nézzünk körül. Annyit mindenképpen érdemes fejben tartani, hogy minden kirándulás ára nettó összegben értendő – vagyis ehhez is automatikusan járul a 18 százalékos szervízdíj, mint ahogyan minden ital, kávé és extra sütemény rendeléséhez is. 

Forrás: Tensi Holiday
Hogy juthat el a hajóig?
Mivel a Costa Favolosa az észak-olasz tengerparton található Savona kikötőjéből indul, érdemes a hozzá legközelebb eső repteret megkeresni, ami jelen esetben Milánót jelenti. Ide a Wizz Air közlekedtet Budapestről közvetlen járatot hetente 13 alkalommal, szombatonként egy, a többi napokon két fordulással is. Jegyeket a légitársaság weboldalán 6490 forinttól kezdődően lehet találni. (X)

 A hajóúton a Tensi Holiday vendégeként vehettem részt.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek