Börtön járt a vonaton való notórius bliccelésért

Rekordgyanús eredményt ért el egy hazai bliccelő, aki a MÁV vonatain 11 milló forint értékben kerülte el a jegyvásárlást – írja az Iho.hu. Az illető személy 2012-16 között több mint 760 alkalommal utazott érvényes jegy/bérlet nélkül a Nagykáta-Budapest viszonylaton.

Többször leszállították a vonatról a férfit, de ezek szerint mindig visszaszállt, mint az a bizonyos macska.  

Az ügyét a Nagykátai Járásbíróság tárgyalta, az ítélet pedig példát statuált: egy év letöltendő szabadságvesztésre ítélték a férfit, mellékbüntetésként 3 évre eltiltották a közügyek gyakorlásától, továbbá a vasúttársaságnak okozott 870 ezer forintos kár és a bűnügyi költségek megfizetésére kötelezték.

A képen látható hölgy nem bliccel, becsületesen vásárolt e-jegyet.Forrás: MÁV Csoport

Azután került az ügy a bíróságra, hogy a férfi nem volt hajlandó rendezni a tartozását, a MÁV pedig feljelentést tett ellene. Végül nagyobb kárt okozó, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett csalás bűntettében találták bűnösnek. A vádlott nem bocsátható feltételesen szabadságra, fellebbezni pedig csak a büntetés mértékét illetően tud (az ügyész és a védő is 3 nap gondolkodási időt kért).

A bíró elmondta, preventív jellegű az ítélet, el akar mindenkit rettenteni a módszeres blicceléstől.  

Az Iho.hu elküldött pár kérdést is a vasúttársaságnak. A válaszokból többek között kiderült, hogy évi 178 ezer esetben, 500 millió forintot meghaladó értékben szabott ki bírságot a MÁV a lógókkal szemben. A Budapest-Miskolc vonatokon 1136, a Budapest-Szolnokon 885, a Budapest-Debrecenen 733 esetben intézkedtek.

A trend azért javul, 2016-ban 45 ezer, 2017-ben már csak 36 ezer bliccelővel szemben intézkedtek. Az elővárosi vonatokon van amúgy a legtöbb nem fizető utas. Több opció van annak, aki nem tudja rendezni a vasút felé fennálló tartozását, de végső esetben még a fizetésünkből is levonhatják az összeget, esetleg végrehajtási joggal terhelhetik az ingatlanunk. Olyan is előfordult, hogy egy veterán autót foglaltak le az adósság fejében.

Rendőri beavatkozásra viszonylag ritkán, az esetek kevesebb mint 1 százalékában van szükség (340 eset 2018-ban). Az ilyen, rendőri intézkedést igénylő esetek persze késleltetik a vonatok tovahaladását, tavaly 1000 perc késés volt nekik köszönhető.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek