Rekordokat döntöget Ferihegy forgalma

Döbbenetes ütemben bővül a forgalom a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – közölte a Budapest Airport szerdán. Tavaly mintegy 14,9 millió utas járt Ferihegyen, ami ezzel a régió leggyorsabban növekedő repterévé vált.

Érdemes megemlíteni, hogy az előző évben 1,8 millióval több utas fordult meg itt, mint 2017-ben, ez 13,5 százalékos növekedést jelent. A felszállások és leszállások tavaly együtt csak 12 százalékkal, összesen 115 028-ra emelkedtek, ami a járatkihasználtság további javulását is jelzi.

Tavaly 45 légitársasággal 134 úti célt lehetett elérni 48 ország 121 városában közvetlenül.

.Forrás: Budapest Airport

Ez történelmi rekord Ferihegyen. Ehhez jön az, hogy már négy transzatlanti járatot lehet használni (New Yorkba, Chicagóba, Torontóba és Philadelphiába). Jól szuperált a Qatar Airways dohai járata is, amit még sűríteni is kellett, de a reptér forgalmának felét adó Wizz Air és Ryanair is bővült.

Idén új desztinációk válhatnak elérhetővé: a LOT a londoni City repülőtérre jár majd, a Transavia Nantes-ba, a Ryanair Corkba, Cagliariba, Bariba és Sevillába, a China Eastern pedig Sanghajba repül majd. Mindehhez hozzáteszi a közlemény:

A nem-schengeni forgalom részaránya 2018-ban 35%-ról 37%-ra nőtt Budapesten, így a nem-schengeni járatokat kiszolgáló B utasmóló megnyitása kifejezetten időszerű volt.  

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója szerint folytatódnak a beruházások 225 milliárd forint értékben, aminek része lesz többek között „egy teljesen új terminálépület megtervezése és megvalósítása lesz a jelenlegi 2. Terminál tőszomszédságában".

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek