Ilyen óriáshajót még senki nem látott

A hajózás és a hajók megtervezése életreszóló élmény és egy felelősségteljes munka. Ezért ha az ötletgazdák kitalálnak valami újat, annak minden négyzetmiliméterre stimmelnie kell. Úgy tűnik az 1989-ben alapított Celebrity Cruises hajótársaságot legújabb hajójánál, a Celebrity Edge-nél minden újítás rendben volt, ugyanis nem rég tért vissza az első (maiden voyage) beavató útjáról, ami 15 napig tarott, keresztül az Atlanti-óceánon. Hogy egy ilyen út tökéletesen sikerüljön, nem árt ha az utazók megfogadnak néhány tanácsot; egy korábbi anyagunkban minden szükséges információt összegyűjtöttünk, ami ezeket az úszó városokat illeti.

A VarázsszőnyegForrás: rccl.hu

A hajó első vázlatait, a tervek virtuális valóságba helyezését, mind 3D-ben készítették el. Ez a tervezési forma lehetővé tette azt, hogy olyan attrakciók jöjjenek létre a hajón, mint a Magic Carpet, vagyis a Varázsszőnyeg, ami a világ első több funkciós, konzolos lebegő terasza (bár élőzenével), mely 13 emelet magasba emelkedik a tenger fölé. De az úszó város igazi érdekessége az, hogy a korábbi hajókhoz képest teljesen megújították a hajótest felépítését. Azzal, hogy a gerincét és a súlypontját középre helyezték, lehetőség nyílt arra, hogy a test oldalait megnyissák és masszív falak helyett ablakokkal és hosszú panoráma kilátással tegyék még fényesebbé a belsőteret.

Az Edge osztályú hajók fedélzeti medencéiForrás: rccl.hu

A Celebrity Edge 2018. december 16-án indul első hivatalos, 7 éjszakás útjára a Karib-térségbe. Kiindulási- és érkezési kikötője a Florida állambeli Fort Lauderdale-ben lesz.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek