Közel kétszáz pénteki járatát törölte a Ryanair

Közel kétszáz pénteki járatát törölte a Ryanair ír diszkont légitársaság a belga, holland, német, olasz, portugál és spanyol légiutaskísérők ismételt részleges munkabeszüntetése miatt - jelentette be a vállalat kedden.

A társaság 190 európai járatát törölte a sztrájk miatt, pénteki járatainak körülbelül 8 százalékát.
A kiadott közlemény szerint minden utast emailben vagy SMS-ben tájékoztattak, és elnézést kértek a mintegy 30 ezer embertől "az indokolatlan zavarok" miatt. "A Ryanair jelentős előrehaladást ért el az elmúlt hetekben a szakszervezetekkel való tárgyalásokon" - közölte a vállalat, szükségtelennek minősítve a péntekre tervezett akciót.

Forrás: Wikipedia / WikiABG

A 24 órás sztrájkot meghirdető szakszervezetek arról számoltak be, hogy havonta megismétlik az akciót egészen addig, amíg nem teljesítik a követeléseiket. A Ryanairnél legutóbb augusztusban volt nagyszabású, több országra kiterjedő munkabeszüntetés. A személyzet a munkakörülményekre panaszkodik. Állításuk szerint az ivóvízért is fizetniük kell a fedélzeten, betegszabadságra pedig kizárólag akkor mehetnek, ha személyesen jelennek meg az orvosi igazolással. Emiatt a személyzet 34 pontból álló, a munkakörülményeiket javító követelést fogalmazott meg.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek