Így néz ki videón a repülés legforgalmasabb napja

2018. június 29-e új rekordot döntött a légiközlekedésben.

A FlightRadar24 svéd repülésfelügyelet most először regisztrált olyan napot, amikor több mint kétszázezer gép repült – írja az Independent. A csúcsidőszakban egyszerre több mint 19 ezer gép tartózkodott egyszerre a levegőben. Mintha egy hangyabolyt látna az ember; nézze csak:

Azt állítani azonban, hogy még soha nem repült ennél több gép, hiba lenne, hiszen a FlightRadar24 mindössze 2006 óta követi nyomon és rögzíti az adatokat. A rendszer minden válaszjeladóval felszerelt gépet iktat, a kis magángépektől a nagy kereskedelmi járatokig. 

A brit nemzeti légiközlekedési hatóság igazgatója az adatok nyomán újra hangsúlyozta, hogy egyre közelebb kerülünk ahhoz a ponthoz, amikor a légterek már nem tudnak több gépet balesetveszély nélkül elviselni, és hogy ezeket nem is úgy alakították ki, hogy ennyi gépet kezelni tudjanak. Egy szintén brit tanulmány szerint 2010 óta a brit reptereken az utasok száma 27 százalékkal nőtt, ezen belül néhány reptéré, mint a világ egyik leglátványosabb repterének tartott London City-n 35 százalékos volt a növekedés (a London központjában található reptérre nemrégiben a LOT indított járatot Budapestről).

Ugyanez a jelentés arra is figyelmeztet, hogy ha nem történik változtatás, akkor 2015-höz képest ötvenszer rosszabb lesz majd a helyzet a járatkésések tekintetében.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek