Ilyen lett a régóta várt reptéri hotel Ferihegyen

Nonstop étterem, magyar borfal, hangszigetelt szobák, reptéri hangulatot idéző éjjeli lámpák, és 1600 növényből szőtt, plafonig felfutó zöld élőfal - december óta fogad vendégeket a Liszt Ferenc reptér mellé épült ibis Styles Budapest Airport Hotel, amely 200 méteres fedett járdával köti össze a kettes terminált. A sajtóbejáráson mi is ott voltunk.

Évekig kérdezték, miért nincs még. Hát most már van! - nyitotta meg Gerő János, a hotel fejlesztéséért felelős WING Zrt. vezérigazgató helyettese a szerdai sajtóbejárást, utalva a növekvő hazai turisztikai statisztikákra és egyben arra, hogy Európában a többi fővároshoz hasonlóan végre mi is elmondhatjuk: van reptér közeli szállodánk. És itt a közeli kifejezés tényleg 200 méteres távolságot jelent a 2-es terminál forgóajtajától.

Bár nincs főhomlokzata, a bejárata könnyen beazonosíthatóFotó: Polyak Attila - Origo

Az ötemeletes és ötszavas névre keresztelt hotelt Szerdahelyi László építész tervezte, aki a körbejárhatóságot azzal hangsúlyozta, hogy a majdnem négyzetalapú épület éleit elegánsan letompította, nem emelt ki egyetlen hangsúlyos homlokzatot sem, inkább paralelogramma alakú ablakokkal díszítette a minden oldalán egyforma fehér épületet.

A terminálkapcsolatos hotelt december óta a régió legnagyobb szállodavállalata, az Orbis Hotel Group üzemelteti, amely két éve vette át az AccorHotels összes márkájának üzemeltetését Közép- és Kelet-Európában. Ők azok egyébként, akik 2016-ban a magyar piacra vezették az új, fiatalokat célzó ibis Styles szállodamárkát, amire akkor egyből két hotelt is nyitottak: az egyik a régi számítógépes játékok rajongóit, a másik a bringásokat célozta meg tematikus kialakítású szobáival. Az ibis Styles Budapest Airport Hotel márkáját pedig - mi másra húzták volna fel - ha nem a repülés, utazás témájára.

Ilyen, műanyag elemekből ragasztott útvonaltervek és papírrepülő- minták kúsznak mindenhol a falakonFotó: Polyak Attila - Origo

Így aztán az 5200 négyzetméteres beltérben repülőgép-mintából bőven kijutott ajtóra festve és kirakósjátékszerű műanyag darabkákból a falra applikálva. A szobák álló- és éjjeli lámpái például reptéri reflektor-formát kaptak, az ajtókra pingált hatalmas szobaszámokat pedig a reptéri karakterkészletből kölcsönözték. A gyereksarok játékait bőröndökben tárolják, a recepcióstól pedig nemcsak papírrepülőt kapnak érkezéskor a kiskorúak, de az élményt is, hogy a pultnál szinte egyedül csekkolhatnak be egy kártyával az egész család nevében.

Csekkoljon be Vecsésen, vacsorázzon Budapesten!

És tegye mindezt egy épületben! - utalt ezzel Palotai Csaba, a szálloda igazgatója arra, hogy az épület pont Vecsés és Budapest határán terül el. Így aztán a hivatalos helyrajzi koordinák alapján amíg a recepció Vecsésen van, addig a húsz méterrel arrébb található étteremben gyakorlatilag már bárki Budapesten ülhet asztal mellé. De még csak szállodavendégnek sem kell lennie, a hotel ugyanis nonstop nyitva tartja éttermét, hogy akinek falatozásra támad kedve, vagy csak szívesen nyugtatná magát repülés előtt egy pohár borral, az is megtehesse bármikor. 

A 24 órában nyitvatartó étterembe bárki bármikor beülhet, nem kell hozzá szobát foglalni - ez a részleg egyébként már Budapesten van!Fotó: Polyak Attila - Origo

Az alapvetően nemzetközi konyhát kínáló étteremben külön figyelnek arra, hogy mindig legyenek magyar fogások az étlapon, és még a magyar borok is egy saját polcos részleget kaptak, amelyek palackjait egy borfalra fűzték fel. És, hogy minden vendégnek könnyen beazonosítható legyen a város, pontosan hol landolt velük a gép, a földszinti fogadótér falaira látványos nagyságban Budapest térképét is felskiccelték. A földszinti étterem és bár mellett kapott helyet az összes, középen körbejárható back office helyiség, egy 150 fős, két részre bontható konferenciaterem, kisebb szemináriumi termek és az üzleti utazóknak berendezett faltól falig ablakozott tárgyalók. Az I-IV. emeleteket két különböző kategóriájú vendégszobák foglalják el (közülük az első három szint a mozgáskorlátozottak számára speciális lépcsőjáróval is megközelíthető), a legfelső emeletre pedig a gépészetet költöztették. 

Gerinckímélő matrac, hangszigetelt ablakok és sűrű szövésű sötétítőfüggöny - komfortérzet biztosítékok a nappali alváshozFotó: Polyak Attila - Origo

Mert a felhők felett nemcsak járni lehet

... hanem pihenni is - tette hozzá a csoportunkat a hotelben körbevezető szállodaigazgató, aki szerint a sötétítés és a hangszigetelés kérdését kifejezetten komolyan vették. A reptéri hotelekben megszálló utasoknak és légitársaságok személyzetének napközben is éjszakai sötétségre és csendre van szüksége. Ezért a speciálisan hangszigetelt ablakok például nem is nyithatók, eléjük fekete drapériákat szereltek, a folyosókon és szobákban padlószőnyeget raktak le, és az AccorHotels saját fejlesztésű, ergonomikus matracait fektették az ágykeretekbe.

Balra a zöld élőfal geotextíliára rögzítve, jobbra magyar boros palackok falra szerelveFotó: Polyak Attila - Origo

És, hogy valami természeteset is becsempésszenek az épületbe, a földszinti recepciós pult közelében egy plafonig felfutó zöld élőfalat raktak össze, amelyhez három nap alatt 1600 növényt szabadítottak meg cserepeitől, hogy egy függőleges geotextiliába ültessék, amelyet a mögé szerelt vízhálózat táplál. És hogy ezek a növények is zavartalanul pihenhessenek, éjszakánként mindig gondosan elhalványítják ennek a földszinti részlegnek a világítását.

Reptéri hotel számokban, szobákban, méterben

- A hotel két legelső vendége egy luxemburgi pár volt, akik szilveszterezni érkeztek Budapestre

- A szállodát a 2-es terminállal egy 200 méteres fedett járda köti össze

- A hotel 145 db kétágyas szobája közül 127 standard szoba (16-19 m²), 10 junior suite (23-24 m²) és 8 db klasszikus suite (33-34m²).

- Van egy 135 fős étterme és egy borbára, amelyhez nyáron egy 30 személyes teraszt is kinyitnak.

- A hotelhez legközelebb eső reptéri buszmegállót a termináltól számított 3-5 perces sétával, és ha minden igaz, a jövőben a tervezett 2. terminálhoz vezető vasúttal is meg lehet majd közelíteni

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek