Vonattal is elérhető lehet Tokió Londonból

Vonattal is elérhető lehet Tokió Londonból

 

Hamarosan akár vonattal is eljuthatunk majd Tokióba Londonból. Az orosz kormány legújabb, ambiciózus javaslatában ugyanis egy több mint 13 ezer kilométer hosszú, London-Tokió vasútvonal szerepel - írja az Independent.

Fotó: Andi Gentsch / Flickr

A projekt magában foglalja egy 45 kilométeres híd megépítését is, amelynek révén a vonatok átkelnének a Keleti-tengeren. Az egyeztető tárgyalások már megkezdődtek, néhány hónapon belül pedig a kivitelezési tervek is elkészülhetnek.

A Londonból induló vonat a német illetve lengyel régió után természetesen Oroszországon is keresztülhaladna, mielőtt elérkezne a japán célállomásig Wakkanai városában.

A javaslatnak már most történelmi jelentőséget tulajdonítanak, amely szorosabbra fűzhetné a szálakat Japán és az oroszok között.

Jelenleg a transzszibériai vasúttal Pekingből Mongólián át lehet eljutni Moszkvába, majd Vlagyivosztokba. Ez az út rendkívül népszerű a kalandorok illetve a frissen végzett, egyetemi tanulmányaik előtt utazgató fiatalok körében, ezért vélhetően az új, minden eddiginél több gyönyörű tájat ígérő útvonalat is hamar ellepnék az utazók.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek