Libegőt építenek a zarándokúthoz Názáretnél

Libegőt építenek a zarándokúthoz Názáretnél

Drótkötélpályás, kabinos felvonót építenek Izraelben az evangéliumi zarándokúthoz, Názáret és a Tábor-hegy alsó lejtői közé - írja az MTI a helyi média beszámolója nyomán.

Az izraeli kormány vasárnap hagyta jóvá a keresztény hívők számára különösen fontos emlékhelyek összekötésének tervét. Az átszámítva 75 millió forintos beruházás elkészülte után többszemélyes, zárt kabinokban lehet majd átlibegni a két végpont között.

A libegő része lesz a már 2011-ben létrehozott evangéliumi zarándokútnak, amely Jézus kétezer évvel ezelőtti útvonalát járja végig. A keresztény hagyomány szerint a Názárettől hét kilométerrel keletre lévő, 588 méter magas Tábor-hegy Krisztus megdicsőülésének helye.

Fotó: Xiquinho Silva / Flickr

A helyi turisztikai minisztérium a kabinos felvonóval növelni szeretné a túlnyomó többségében zsidók lakta Felső-Názáret látogatottságát, illetve a Názáretbe irányuló idegenforgalmat. A tárca adatai szerint az Izraelbe látogatók harminc százaléka tekinti meg Názáretet, és harminchat százaléka zarándokol el a Galileai-tengerhez, izraeli nevén Kineret tóhoz, ahol a hagyomány szerint Jézus az igéit hirdette.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek