Miért hosszabbak a repülőutak, mint negyven éve?

    Miért hosszabbak a repülőutak, mint negyven éve?

    Nyomós okai vannak annak, hogy lassabban érhetünk manapság célba repülővel, mint évtizedekkel ezelőtt – derül ki a Business Insider videójából.

    1973-ban New York-ból a texasi Houstonig két óra harminchét perc volt az út. Most azonban három óra ötven percet kell a gépen töltenünk, míg célba nem érünk. És hogy miért? Gondolom, sejtik, hogy pénz van a dologban. Nos, igen: a változás az üzemanyagáraknak köszönhető.

    Több időt töltünk ma a repülőn, mint régen Fotó: ATOMIC Hot Links / Flickr.comForrás: Travelo

     Hacsak az elmúlt néhány évet nézzük, a kerozin ára jelentősen emelkedett. 2012-ben még csak 0,7 amerikai dollárt kellett fizetni egy gallon (nagyjából 3,7 liter) üzemanyagért, ma pedig három dollárt is elkérnek érte. Márpedig a légitársaságok több millió dollárt spórolnak évente, ha lassabban mennek a gépek. A JetBlue például 2008-ban szűk két perccel lassabban üzemeltette gépeit mindegyik járatán, ezzel pedig 13,6 millió dollár maradt a zsebében.

    Ugyanez az oka annak is, hogy igyekeznek kis súllyal repülni a gépek. Minél könnyebb a gép, annál kevesebb kerozin fogy a célig.

    És még egy érdekesség: ne dőljünk be legközelebb annak, ha azt halljuk, hogy gépünk – a légitársaság állítása szerint – a menetrendben feltüntetettnél hamarabb ér célba. Elterjedt gyakorlat ugyanis néhány perccel hosszabb menetidőt feltüntetni a várható érkezésnél, hogy a gépek pontosabbnak tűnjenek. Ha pedig tudni szeretné, hogyan élhet túl egy hosszú repülőutat, olvassa el útmutatónkat.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!