Újabb légitársaság repül nyártól Budapest és London között

A jövő nyári menetrendben már 6 légitársaság és 5 repülőtér áll rendelkezésre az utasoknak, ha Londonba szeretnének repülni.

 A brit fővárostól északra Luton és Stansted, nyugatra Heathrow, délre pedig Gatwick repülőtere ismert a magyar utazók számára. Ebbe a széles kínálatba lép be új célpontként a brit fővárostól keletre fekvő Southend (SEN) repülőtér. A Temze tölcsértorkolatának északi felén található Southend-on-Sea városa mellett található repülőtérről nagyjából egy óra alatt érhető el London belvárosa.

Fotó: Budapest Airport

 A Flybe E195-ös géptípussal tervezi a járat üzemeltetését 2017 májusától, heti három alkalommal (jelenleg 39,99 angol fontos áron): kedden, csütörtökön és szombaton. A légitársaság tervei szerint a járattal a szabadidős utazókat, elsősorban a briteket célozza meg, akiknek a kontinens legjobb ún. city break desztinációit szeretné kínálni. Budapest pedig pont ilyen, vagyis vonzó hosszú hétvégés célpont.

A járatok menetrendje is ehhez alkalmazkodik: a délutáni órákban közlekedik, ami kényelmesen elérhető a szállodai kijelentkezés után. A magyar utasok is nyernek az új járattal: a még szélesebb kínálat általában kedvezően hat az árakra - írja közleményében a Budapest Airport. London Southend repülőtere ráadásul közvetlen vasúti kapcsolattal rendelkezik, ahonnan 50 perc alatt érkezik be a vonat a Liverpool Street állomásra. A Budapest és London közötti repülőjáratokra kiapadhatatlan a kereslet. Idén 14 %-kal nőtt a brit utasok száma, ami 2016-ban várhatóan átlépi az évi másfél milliós forgalmat - közölte Bogáts Balázs, a Budapest Airport járatfejlesztési vezetője.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek