Bemutatták a legújabb orosz utasszállítót

    Bemutatkozott Irkutszkban az MSz-21-300-as új orosz utasszállító repülőgép. A sorozatgyártás 2020 után kezdődik majd.

    Az Msz-21-300-as szárnya kompozit, a törzs továbbra is hagyományos anyagokból épül. A gyártó - ellentétben a Superjettel - próbált minél több komponenst helyben gyártani és minimálisra csökkenteni a nyugati forrásokból beszerezendő alkatrészeket,írja az airportal.hu.

    Már az idén sor kerülhet a "szűzrepülésre"
    Galéria: MSz-21
    Fotó: Marina Lystseva / Getty Images

    Ez alól a hajtómű a kivétel, ami az A320neóról, a napokban forgalomba kerülő Bombardier CSeriesről és a szűzrepülését idén májusban teljesítő Embraer E2-ről ismerős PW GTF családhoz tartozik, és az MC-21-re felszerelt PW1431G változatot a Pratt & Whitney kifejezetten ehhez a géphez készítette.

    Az MSz-21-300 174 utas szállítására lesz alkalmas, így A320neo, a szűzrepülését idén januárban teljesítő 737MAX és a már szintén bemutatott, de jelentős késésben lévő kínai Comac C919-es versenytársa lehet, ha majd egyszer a levegőbe emelkedik.

    Az irkutszki repülőgépgyár tervei szerint az MSz-21-100 (132 fő), az MSz-21 200 (156 fő), és a most bemutatott MSz-21-300 mellett érkezne egy 240 ülőhelyes MSz-21-400 is.

    Az első MSz-21-300-asokat a legnagyobb orosz légitársaság, az Aeroflot fogja üzembe állítani, adta hírül az MTI. A gyártó szerint az új típus "szűzrepülése" december és 2017 februárja között várható, az első gépek leszállítását 2018-ra tervezik, a sorozatgyártás 2020 után kezdődik.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!