Elindult a Lufthansa Debrecen-München járata

    Április 11-én elindult a Lufthansa Debrecen-München közötti menetrend szerinti járata, ami heti három alkalommal közlekedik a két város között.

    Az első járatot hagyományosan fogadták a debreceni repülőtéren április 11-én délelőtt: a Bombardier CRJ 900-as típusú, 98 személyes repülőgép két vízsugár alatt gördült be a légikikötőbe, számolt be az MTI.

    Debrecen felkerült a világtérképre, a város ezentúl négy kontinensről érhető el egyetlen átszállással, mondta Antal Gábor, a Lufthansa-csoport magyarországi igazgatója. Az új járattal a Debrecenből a müncheni légikikötőn keresztül mintegy 130 járatra szállhatnak át, de a debreceni indulású járat kényelmes alternatívát kínál a határon túli, szlovákiai, ukrajnai, romániai lakosok és vállalatok számára is.

    A Lufthansa Bombardier CRJ900 típusú repülõgépe érkezik Münchenbõl a Debreceni Nemzetközi RepülõtérreFotó: Czeglédi Zsolt/MTI

    A város repülőtere dinamikusan fejlődik: 2011-ben 18 ezer utas, tavaly már 180 ezer utas fordult ott meg, az utasok száma idén várhatóan eléri a 300-350 ezret.

    Herdon István, a debreceni repülőteret működtető Xanga cégcsoport vezérigazgatója reményét fejezte ki, hogy a Lufthansa megjelenése Debrecenben jelentős mértékben hozzájárul a régió fejlesztéséhez, s ahhoz, hogy a repülőtér multimodális központként működjön mind a személy, mind a teherszállítás terén.

    A Lufthansa Debrecen-München járata hétfőn, szerdán és pénteken közlekedik a két város között.

    Ahogy arról mi is beszámoltunk, Nagyvárad és Debrecen repülőtere között transzferbusz indul, és az idei nyári turisztikai szezonban több mint 15 ezer utast szállíthat.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!