Júliusban indul a Sármellék-Moszkva járat

A júliusi járatnyitástól jóval több orosz turistát és évente legalább plusz 15 000 Hévízen és térségében töltött éjszakát remélnek a szakértők.

Bár 2015-ben a Balaton régió turizmusa összességében növekedett, és Hévízen meghaladta tavaly az egymilliót a vendégéjszakák száma, a – jellemzően jól költő - orosz turisták számának csökkenése hátrányosan érinti a térség szolgáltatóit. Az orosz gyógyvendégeket azonban hamarosan új, hetente közlekedő repülőjárat szállítja Moszkva és Sármellék között - olvasható a Magyar Turizmus Zrt. közleményében.

Az orosz beutazó forgalom élénkítése érdekében a Magyar Turizmus Zrt. a Hévíz TDM Egyesülettel, az önkormányzattal, hévízi szállodákkal, valamint az orosz piacban érdekelt utazási irodákkal együttműködésben már tavaly szeptemberben forgalomélénkítő kampányt indított Moszkvában. December elején főleg Szentpétervár és az Északnyugati szövetségi körzetre fókuszáltak. Márciustól pedig elindul a Moszkva és a Hévíz-Balaton Airport közötti heti rendszerességű, a kezdeti tervek szerint 18 db 126 fős járat. A járatok száma a foglaltság függvényében tovább bővülhet.

Az új, menetrend szerinti járatot az UTAir orosz légitársaság indítja, a gépek 2016. július 10. és november 6. között szállítják majd a vendégeket Hévízre. A járatnyitástól minimálisan mintegy 15000 új orosz vendégéjszakát várnak a szakértők Hévízen és térségében.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek