Több légi utas lett tavaly szándékos cselekmény áldozata, mind baleseté

    Tavaly több légi utas vesztette életét olyan légi katasztrófában, melyet szándékosan idéztek elő, mint ahányan légi balesetben haltak meg - derül ki egy helyi idő szerint hétfőn közzétett amerikai összesítésből.

    A Flightglobal repülési szakportál összesítése szerint 2015-ben nyolc repülőgép zuhant le műszaki vagy emberi hiba miatt, ami összesen 161 ember életébe került. Hetven éve nem volt ilyen kicsi sem a balesetek, sem a halálos áldozatok száma, írja az MTI.

    Tavaly világszerte két olyan eset volt, melyben szándékos tömeggyilkosságról lehet beszélni. A Germanwings márciusi katasztrófája, amikor a másodpilóta hegynek vezette a gépet, valamint az orosz Metrojet légitársaság repülőgépe, mely az egyiptomi Sinai-félsziget fölött robbant fel. Ezekben 374 ember halt meg.

    Egy évvel korábban is kevesebb áldozatot szedtek a balesetek, mint a szándékosan előidézett légi katasztrófák. Az Indiai-óceán felett eltűnt, valamint az Ukrajna fölött lelőtt maláj gépen összesen 537 ember utazott, míg balesetben 436-an haltak meg 2014-ben.

    A Flightglobal igazgatója, Paul Hayes úgy vélte, hogy a légi közlekedés biztonsága továbbra is kulcskérdés, de a technika immár annyira fejlett, hogy nagyon kevés a halálos kimenetelű baleset. A tavalyi ebből a szempontból a légi közlekedés történetének legjobb éve volt, ötmillió járatra jutott egyetlen halálos baleset, míg egy évvel korábban két és félmillióra. Ebben nem csak az utasszállító gépek, hanem minden légi járat adatai benne vannak. 2015-ben 98 fizető utas halt meg balesetben, 2007-ben még 790, a hetvenes években pedig még átlagosan majdnem ezerháromszáz.

    A Flightglobal ezt egyértelműen a technika fejlődésének és az egyre jobban automatizált repülésnek tudja be, amely jelentős mértékben csökkenti a pilótahiba kockázatát. Emellett a mai repülők, erősebb és könnyebb anyagokból készülnek, továbbá az évtizedek alatt számos új biztonsági intézkedés és berendezés született, melyek megakadályozzák, hogy két gép összeütközzön a levegőben, vagy a tájékozódási érzékét elveszítő pilóta a földnek vezesse a gépet.

    John Goglia, az amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Bizottság korábbi tagja elmondta: jelenleg a sugárhajtóműves gépek hetedik nemzedéke szolgál, s minden egyes nemzedék biztonságosabb a korábbiaknál, nem utolsósorban a légi katasztrófákból leszűrt tanulságoknak köszönhetően.

    "A terroristák (2001.) szeptember 11. óta is folyamatosan próbálkoznak, és időnként sikerrel járnak" - mondta ugyanakkor Goglia.

    John Cox volt pilóta, repülésbiztonsági tanácsadó arról beszélt, hogy a Germanwings tragédiája, melyben a pilóta vezette hegynek az utasokkal teli gépet Franciaországban, különösen zavarba ejtő. Emellett a tavalyelőtt eltűnt maláj gép esetében is az a legvalószínűbb, hogy valamelyik pilóta szándékosan semmisítette meg a gépet.

    "A pilótákat a kezdetektől arra készítik fel, hogy óvják az utasokat, és megbirkózzanak a váratlan helyzetekkel, emellett stressztűrő képességüket is értékelik. Aki ezt nem bírja, az nem él túl hivatásos pilótaként" - magyarázta a szakértő.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!