Debrecen és München között indít járatot a Lufthansa

    Debrecen és München között indít járatot jövő áprilisban a német Lufthansa légitársaság, a cég hetente háromszor közlekedtet gépeket a két város között.

    A Bombardier CRJ900-assal üzemeltetett járatok hétfőn, szerdán és pénteken közlekednek majd, mondta Ofer Kisch, a Lufthansa kelet-közép-európai regionális igazgatója hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón, írja az MTI. Ebben a régióban ez lesz az egyetlen új útvonal, amelyet 2016-ban megnyit a Lufthansa. 

    Fotó: Debrecen Airport

    Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter közölte, a Lufthansa ezzel kinyitotta a világot Debrecen előtt, ami annak is köszönhető, hogy a repülőtér nagy értékű és jó irányba tett fejlesztésen ment keresztül. Közölte továbbá, hogy Debrecen a régió fejlődésére is nagy hatással van, ezért a kormány kiemelt figyelmet fordít a megyei jogú városokra.

    Antal Gábor, a Lufthansa-csoport magyarországi vezetője azt mondta, az első időszakban 50 százalék körüli kihasználtságra, és több német, mint magyar utasra számítanak. Hozzátette: a járat egész évben közlekedik majd.

    A légitársaság magyarországi üzemelésével kapcsolatban a vezető arról tájékoztatott, hogy 2015-ben rekordszámú, több mint egymillió utastszállítottak a csoport légitársaságai (Lufthansa, Austrian, Swiss, Brussels Airlines, Germawings/Eurowings), ami 7 százalékkal több az előző év azonos időszakához viszonyítva. A legnagyobb mértékben, 28 százalékkal a Brussels Airlines növelte utasforgalmát.

    Papp László, Debrecen polgármestere a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az elmúlt években 7 milliárd forintot költöttek a repülőtér fejlesztésére és néhány év alatt megtízszerezték az utasforgalmat. 2015-ben várhatóan 180 ezren fordulnak meg a repülőtéren, 2016-ban pedig megduplázódhat a forgalom.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!