Tiltott tárgyak után kutattak a Budapest Airport szakemberei

November 24-én rendezték meg az I. Nemzetközi Utasbiztonsági Ellenőr Versenyt. A résztvevőknek percek alatt kellett megtalálniuk a poggyászban elrejtett veszélyes tárgyakat.

Ismét egy Európában egyedülálló kezdeményezéssel rukkolt elő a Budapest Airport, miután az 1. Terminál épületében megrendezték az első nemzetközi utasbiztonsági ellenőr versenyt. Az ötlet a Budapest Airport biztonsági területen dolgozó szakembereinek kezdeményezésére valósult meg, akik tavaly már hasonló „háziversenyen" mérték össze tudásukat, szerepel a repülőtér közleményében.

 

Fotó: Budapest Airport

Az elmúlt napok megnövekedett biztonsági- és készültségi rendszabályai szerte Európában különös aktualitást adtak a Budapest Airport által szervezett I. Nemzetközi Utasbiztonsági Ellenőr Verseny megrendezésének. A tavalyi házi premier után immár sok külföldi szakember is eljött Budapestre, hogy számot adjon a repülésbiztonság garantálása terén elért felkészültségéből.

A versenyen háromfős csapatokkal indultak a hamburgi, a prágai, a ljubljanai, a tiranai és természetesen a házigazda Budapest Airport szakemberei. A háromlépcsős versenyen először a poggyászátvilágító berendezés száz képe közül kellett kiválasztani azt a húszat, amelyek tiltott vagy a repülés biztonságára veszélyes eszközöket jelentenek.

Utána szakmai-elméleti felkészültségből kellett számot adniuk a versenyzőknek, végül délután ún. szituációs feladatot kellett megoldaniuk a csapatoknak. Itt egy-egy versenyzőnek öt perc alatt kellett sikeresen megtalálnia egy utas ruhájában és a poggyászában elrejtett tiltott tárgyakat. A versenyfeladatok összeállításában és a feladatok sikeres megoldásában a Budapest Airport védelmi szakértői mellett részt vettek a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság Légiközlekedés Védelmi Osztályának vezetői is.

„Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a dolgozóink által kitalált kezdeményezésből mostanra komoly, nemzetközi szintű szakmai verseny lett, ami tovább növeli a repülés és a repülőtér biztonságát." – hangsúlyozta Johan Merten, a Budapest Airport biztonsági igazgatója. Hozzátette: „A versenyre valamennyi résztvevő repülőtér legjobbjai jöttek el és részvételükkel is megerősítették, hogy az utasok és a légitársaságok a lehető legmagasabb szintű biztonságra és védelemre számíthatnak Európában. Reméljük, hogy a mai versennyel egy nemzetközi szakmai versenysorozatot indíthattunk útjára."

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek