40 ezerért repítene Amerikába a Norwegian

    2017-től negyvenezer forintos jegyekkel akar utasokat csábítani tengerentúli járataira a Norwegian légitársaság. Olcsóbb és kisebb gépekkel faragnak a költségeken.

    A Norwegian 2017-től 69 dolláros (19 ezer forintos) áron kínál jegyeket az Egyesült Államokból Edinburgh-be és Bergenbe. Az információt a légitársaság vezérigazgatója, Bjørn Kjos is megerősítette a Road Warrior Voices magazinnak, miután interjút adott a Reuters-nek a témában.

    Fotó: Budapest Airport


    Kjos azt is elmondta, hogy a tervek szerint a svédországi Göteborgot és a spanyolországi Bilbaót is összekötik a tengerentúli célpontokkal, New Yorkkal és Bostonnal.

    Azt azért fontos megemlíteni, hogy a 69 dollárt a járulékos költségek nélkül kell érteni. A különféle adók és díjak után a jegy kétszer annyiba, kb. 150 dollárba (42 ezer forintba) kerül majd egy útra. Ez nagyon jónak számít, jelenleg ugyanis kb. 600 dollárból (166 ezer forntból) lehet megfordulni, ha a Norwegian lágitársaságnál foglalunk jegyet (ez az összeg nem tartalmazza a feladott poggyász díját).

    A Norwegian egyébként úgy tudja csökkenteni a jegyárakat, hogy olyan kisebb repülőtereket céloz meg a tengerentúlon, mint pl. a Bradley International Airport Connecticutban. Ezenkívül kisebb és olcsóbban fenntartható gépparkkal (Boeing 737MAX) fogja kiszolgálni a forgalmat, már 100 db-ra adott le rendelést ebből a típusból.

    A Norwegian arra számít, hogy az olcsó jegyekkel rengeteg utast csábít majd át a nagyobb légitársaságoktól.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!