2018-ra új móló épülhet Ferihegyen

Évente 15 millió eurót meghaladó összeget költ fejlesztésekre a következő években a Budapest Airport (BA). Megépülhet a 2. terminál utasforgalmi kapacitását bővítő új móló is.

Jost Lammers, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. vezérigazgatója szerint a fejlesztéseket az utasforgalom folyamatos és erős növekedése indokolja, írja az MTI. 2014-ben már több mint 9 millió utast szolgáltak ki, ami történelmi rekord, a Malév-korszakot is beleértve. Az idén eddig már 12 százalékkal nőtt az utasforgalom, és az év végére először meghaladhatja a 10 milliót. 2018-ban 12 millió utassal számolnak.

Ennyi utas kiszolgálásához azonban már bővíteni kell a 2. terminál kapacitását is, mondta Lammers az MTI-nek adott inetrjújában. Az egyre több hosszú távú járat miatt a 2B terminál oldalán kell elsősorban fejleszteni. A legsürgetőbb beruházás az új móló, amely a terminálépülethez kapcsolódva egyszerre tud több diszkont és hagyományos, keskeny és széles törzsű gépet kiszolgálni. A tervek már készülnek, jövőre kiírják a tendereket, 2018-ban pedig át is adhatják a létesítményt. Emellett bővítik és fejlesztik az utasbiztonsági ellenőrző pontokat és a parkolókat is.

 

Fotó: Olzsi/Indafotó

 

Nagyobb a repülőterünk, mint a Heatrow

 

A repülőtér adottságai kiválóak, jók a közlekedési kapcsolatok, a területe pedig nagyobb, mint a világ egyik legforgalmasabb repülőteréé, a London Heathrow-é. Nem elhanyagolható az sem, hogy a Budapestre érkező utasok 99 százaléka már valóban Magyarországra utazik, nem csak átszáll.

Ezek a közvetlen, úgynevezett point-to-point utasok jelentős összegeket költenek Budapesten, és hozzájárulnak a GDP növekedéséhez, míg az átszálló utasok (2011-ig évente 1,5 millió volt) csupán rövid időt töltenek el a repülőtéren, a tranzitterületen kívül semmilyen szolgáltatást nem vesznek igénybe.

Hátrány viszont, hogy átszálló utasok nélkül nehezebben tudnak hosszú távú járatokat üzemeltető légitársaságokat megnyerni, mivel jelenleg nem üzemel regionális, vagy úgynevezett "ráhordó" légitársaság Budapesten.

 

A Dél-Balkán csak átszállással érhető el

 

A Malév-korszakhoz képest most annyival van rosszabb helyzetben a repülőtér, hogy a dél-balkáni régiót senki nem fedte le, pedig jelentős potenciál rejlik ebben a piacban is. Podgorica, Szarajevó, Tirana és a Balkán-régió néhány egyéb célállomása most csak Bécsen vagy Münchenen keresztül érhető el Budapestről. Ezek a közvetlen kapcsolatok hiányoznak, mondta Jost Lammers. Ehhez egy olyan légitársaságra lenne szükség, amely kisebb kapacitású gépekkel, regionális járatokat üzemeltetne.

 

Az 1. terminált nem nyitják újra

 

Az 1. terminál újranyitásával kapcsolatban a vezérigazgató elmondta, az épület nem alkalmas az utasforgalom hatékony kezelésére, illetve két, egymástól 6 kilométerre lévő terminál párhuzamos üzemeltetése nem gazdaságos. Az 1. terminál épülete az építészeti örökség gyönyörű darabja, amit természetesen meg kell óvni, műemléki jellege miatt azonban a belső kialakításán nem lehet módosítani, ami pedig elengedhetetlen lenne, például egy nagyobb kapacitású utasbiztonsági ellenőrzőpont kialakításához.

A BA jelenleg rendezvényközpontként hasznosítja az épületet; konferenciák, autóbemutatók, koncertek, filmforgatások helyszínéül szolgál - jegyezte meg.

A vezérigazgató megerősítette, hogy az utasforgalmi fejlesztéseket a továbbiakban a 2. terminálra összpontosítják, ahol a további kivitelezésekhez elegendő szabad terület áll rendelkezésre. A közeljövőben megvalósulni látszó egyik legfontosabb projekt egy konferenciatermekkel felszerelt repülőtéri hotel építése, amire az utasok és a légitársaságok részéről is igény mutatkozik, ez jó üzleti lehetőséget teremt.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek