Nincs több sorban állás: online is kérhetünk turistavízumot Indiába

    India 2015. augusztus 15-étől 36 ország, ezen belül Magyarország állampolgáraira is kiterjeszti az e-turistavízum-rendszert. A vízumot repülőgéppel érkező turisták igényelhetik.

    Aki igényelt már turistavízumot Indiába, az nagyon jól tudja, hogy az ügyintézés nem néhány perces program volt a nagykövetségen. Ennek most vége, ezentúl online is intézhetjük a vízumot, jelentette a Turizmus Online.

    Nem árt azonban tudni a következőket:

    E-turistavízumot az a nemzetközi utazó kaphat, aki kizárólag pihenés, városnézés, barátok és rokonok alkalmi meglátogatása, rövid ideig tartó orvosi kezelés vagy üzleti út céljából látogat Indiába.

    Fotó: Getty Images

    Az Indiába való megérkezés napjától számítva az útlevélnek legalább még 6 hónapig érvényesnek kell lennie. Az útlevélben legalább két üres oldalnak kell lennie, hogy a bevándorlási tisztviselő lepecsételhesse.

    A nemzetközi utazóknak egy retúrjeggyel vagy egy továbbutazásra használható jeggyel kell rendelkeznie, valamint elegendő költőpénzének kell lennie, amíg Indiában tartózkodik.

    Ez a vízumtípus nem elérhető a diplomáciai vagy hivatali útlevelek tulajdonosainak, és a szülő útlevelébe sem pecsételhető azzal együtt utazó gyermek esetében.

    A vízumot repülőgéppel érkező turisták igényelhetik, amennyiben a következő repülőterek valamelyikén lépnek be India területére: Bengaluru, Chennai, Cochin, Delhi ,Goa, Hyderabad, Kolkata, Mumbai, Trivandrum, Ahmedabad, Amritsar, Gaya, Jaipur, Lucknow, Tirchy, Varanasi.

    Az elektronikus vízum igényléséhez csupán az útlevelünk fényképes oldalát kell beszkennelni, online kell kifizetni a vízumdíjat, majd az emailben megküldött vízumot kinyomtatva kell bemutatni a kijelölt határátkelőhelyre érkezve.

    A vízum itt oldalon igényelhető.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!