Egymillióan fordultak meg a budapesti reptéren egyetlen hónap alatt

    Egymillióan fordultak meg a budapesti reptéren egyetlen hónap alatt.

    Sosem volt még ennyi utasa a budapesti repülőtérnek egyetlen hónap alatt: a júliusi utasszám ma érte el az egymilliót a Budapest Airporton. Az egymilliomodik utas pedig egymilliós ajándékkal távozhatott. 

    Galéria: Budapest Airport: egymillió utas júliusbanFotó: Budapest Airport Zrt.

    A reptér rögtönzöttnek tűnő, de nyilván hosszú szervezést és alapos titoktartást igénylő, élőzenés ünnepséggel és összesen egymillió forint értékű ajándékcsomaggal köszöntötte az egymilliomodik júliusi utasát.

    A repülőgépről leszállva a Budapest Airport és a Qatar Airways képviselői várták azt a magyar házaspárt – Hadik Tamást és Káli Orsolyát – akiknél a reptéri számláló pont elérte az új rekordot. A szerencsés utasok a Qatar Airwaystől egy páros, tetszőleges úti célra szóló repülőjegyet, a repülőtér vezetőjétől pedig egy exkluzív repülőtéri szolgáltatáscsomagot, vásárlási utalványt és ajándéktárgyakat kaptak, összesen egymillió forint értékben.

    A budapesti repülőtér történetében még soha nem fordult meg egy hónapon belül egymillió utas. Az idei első félévben közel 12 százalékos növekedést ért el a repülőtér, ami majdnem félmillióval több légi utast jelent a magyar fővárosban, mint egy évvel korábban. Az óvatos előrejelzések szerint is újabb rekord-év várható.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!