Menetiránnyal ellentétes ülésekkel spórolhatnának a légitársaságok

Legalábbis ezt a gondolat vezérelhette azt az ülésgyártó céget, amely minden második utast beültetne háttal a menetiránynak, hogy a légitársaságok több helyjegyet adhassanak el egyetlen útra.

A légitársaságok mindig új módszerekkel kísérleteznek, hogy minél több utast tudjanak bezsúfolni egy járatra. Így lett egyre több szék, egyszer szűkebb hely és egyre kényelmetlenebb az utazás a turistaosztályon. A legutóbb az egyik fapados cég próbált állóhelyeket bevezetni, csak a légügyi hatóságok nem engedték nekik. Most viszont valami ennél is durvább dolog jöhet - írja a 444.hu, miután rátalált az eddigi legszomorúbb tervre, ami eszébe juthat egy légitársaságnak vagy egy ülésgyártó cégnek. A terv születéséről már korábban is lehetett olvasni, igaz akkor még csak a háromüléses sor középső ülésének megfordításáról volt szó, ami utasszám növekedéssel nem járt.

worldwide.espacenet.com

 A továbbgondolt tervre vonatkozó szabadalmi kérelmet azonban júniusban mégiscsak benyújtotta a francia Zodiac Aerospace ülésgyártó. A terv szerint már nemcsak a középsőket, de minden második széket szembefordítanának. Az ugyan meg van adva, hogy minimálisan mekkora helynek kell lennie az utasok kezei, vállai között, de ha felváltva szembe fordítják az üléseket, akkor ez máris nem okoz problémát. Vagyis még további utasokat lehet egy sorba zsúfolni. Kérdés, hogy ki szeretne egy vadidegennel hosszú órákon keresztül szemben ülni, akaratlanul is szemkontaktusba kerülni, és mindezt a menetiránynak háttal ülve.

A légitársaságokat régóta foglalkoztatja a gondolat, hogyan tudnak minél több utast egyetlen repülőút szállítani. Az európai Airbus repülőgépgyár például a jövőben teszi lehetővé, hogy az általa gyártott A380-as szuperjumbók fedélzetén az eddigi 10 helyett 11 ülést is elhelyezzenek egy sorban a légitársaságok a gépek turista osztályán - teszi hozzá a Mashable.com.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek