Rekordévet zártak a hazai repterek

    Minden eddiginél több utast szolgált ki a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2014-ben: a ferihegyi légikikötőben tavaly 9 millió 155 ezer ember fordult meg, 7,5 százalékkal több, mint 2013-ban - közölte kedden az üzemeltető Budapest Airport az MTI-vel.

    A korábbi rekord még a Malév működésének idejéből, 2011-ből származik, akkor 8,9 millió utast kezeltek a repülőtéren. A forgalom tavaly az egész év folyamán dinamikusan nőtt, a nem-schengeni forgalom aránya 36 százalékra emelkedett, ezáltal jelentősen csökkent a reptér függősége az Európán belüli forgalomtól - írta a Budapest Airport.

    A Skycourt a budapesti reptérenFotó: Budapest Airport Zrt.



    A légitársaságok átlagos kihasználtsági mutatója szintén rekordszintre, 79 százalékra emelkedett. A Budapest Airport légiközlekedési szakembereinek előzetes előrejelzései 2015-re további növekedést vetítenek elő, ebben az évben akár 9,6 millió utasa is lehet a repülőtérnek.

    A sármelléki Hévíz-Balaton Airport utasforgalma is nőtt: csaknem ötödével, 33 ezerre bővült tavaly 2013-as évhez képest, döntően az orosz vendégeknek köszönhetően - mondta a reptér ügyvezető igazgatója az MTI megkeresésére. Benkő Attila arról számolt be, hogy a 2013. évi 28 ezer után 2014-ben 33 ezer utas fordult meg a Balaton közeli repülőtéren.

    Az érkezők és indulók nagyobb része, közel 28 ezer ember a charter- és menetrend szerinti járatokat vette igénybe, mintegy ötezer utas pedig a néhány utast szállítani képes kisgépeket. Tavaly a vendégek túlnyomó része, 27 ezer utas orosz, illetve német volt, mintegy másfélszer annyi orosz vendég fordult meg Sármelléken, mint ahány német utast regisztráltak. De igénybe vették a leszállóhelyet csehek, valamint - főleg a kisgépekkel - horvátok, osztrákok és svájciak is.


    Cseh gép Sármelléken

    Fotó: Varga György / MTI



    Az ügyvezető elmondta: az elmúlt évben nagy bizonytalanságot eredményezett az orosz-ukrán konfliktus és a rubel gyengülése, ami jelentősen befolyásolta az utasok számát. Ezek a politikai és gazdasági gondok a repülőtér idei terveit is befolyásolják, bár a pravoszláv karácsonyi ünnepek idején, vagyis január első hetében a tavalyihoz képest alig volt kevesebb orosz utas az idén.

    A 2015-re vonatkozó tervekben egyelőre bizonytalan, hogy a tavaly már menetrend szerint közlekedő moszkvai járat a tervezettek szerint március végén újra elindul-e, ez csak az orosz partnereken múlik. Az azonban már biztos, hogy a már bejelentett törökországi, antalyai charterjáratok júniusban elindulnak, illetve az eddigi német nagyvárosok mellett a svájci Zürich is az új úti célok között lesz - mondta.

    Benkő Attila jelezte: az orosz helyzet miatt egyelőre pesszimistább terveket készítenek az idei évre. A tavalyi növekedésnél valamivel alacsonyabb szintű bővülést remélnek, de 2015-ben így is legalább 36 ezer utasra számítanak a Hévíz-Balaton Airporton.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!