Önálló lesz a Qatar budapesti járata

Jövő év márciusától önállósítja budapesti járatát a Qatar Airways. Az ötcsillagos légitársaság ezentúl a Liszt Ferenc repülőtérre való megérkezését követően egyik nap sem repül tovább utasokért Zágrábba, hanem az itt töltött forduló időt követően máris indul vissza Dohába.

A Qatar Airways júniusban jelentette be, hogy a budapestire felfűzött zágrábi járatát októbertől közvetlenül is repüli, a horvát utazóközönségnek kényelmesebb, közbülső leszállás és várakozás nélküli összeköttetést biztosítva - írja az airportal.hu. Ennek alapján a hét három napján, hétfőnként, péntekenként és szombatonként közlekednek Doha és Zágráb között közvetlen járatok. A fennmaradó négy napon pedig változatlanul Budapest érintésével mennek a gépek.

Fotó: Bloomberg / Europress / GettyForrás: Travelo

 A katari légitársaság legfrissebb bejelentése szerint azonban ez jövő év február végéig marad csak így, március 1-jétől ugyanis Budapest és Zágráb is független célpontként lesznek jelen a Qatar útvonalhálózatában. A magyar főváros továbbra is napi, míg a horvát viszont csak heti ötszöri rendszerességgel.

A 2015 márciusától életbe lépő menetrenddel egyfelől végleg megszűnik a Qatar biztosította regionális légihíd, másfelől Budapestnek, mint önállósult célpontnak nagyobb lehet az esélye rá, hogy a Qatar járatszervezői valamikor nagyobb géptípust állítsanak az útvonalra, ahogy tették azt idén szeptemberben Bécsben, a Boeing 787-8-as megjelenésével - írja a repülésügyi szakportál.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek