Több ezer család szenved a ferihegyi légiforgalomtól

    Egy csendes kertvárosi negyed lakói egy nap arra ébredtek, hogy megváltoztatták a fel-és leszállási útvonalakat, és a repülők a házaik fölött 50-100 méterrel röpködnek - írja az atlatszo.hu. A környék lakói nem tudják, hova fordulhatnának panaszukkal.

    Az Átlátszó szerint a reptér környékén élők gondjait az okozza, hogy megváltoztatták a fel-és leszállási útvonalakat, plusz a pilóták gyakran több száz méterrel eltérnek a kijelölt útvonaltól, és mélyen berepülnek a lakóterület fölé. Arról sajnos nem szól a cikk, hogy mely kerületek pontosan mely részeit érinti a szóban forgó változás, de a cikkhez kapcsolt videóban a XVII. kerület egyik utcája látható.

    Fotó: Monkey Business Images / Northfoto

     „A nemzetközi gyakorlat szerint a repülőtérre vonatkozó szabályozás – a fejlettebb országokban legalábbis – kárenyhítést és kártérítést ír elő: éjszakai repülési tilalmat, szigetelést az épületekre, a leginkább érintettek esetében pedig az ingatlanok felvásárlását. A ferihegyi repülőtér (Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér) esetében mindebből szinte semmi nem valósult meg" – írja az online lap.

    Szerintük a kellemetlen helyzet okai szabályozási és eljárási anomáliák, és a reptér üzemeltetőinek mindent elsöprő lobbiereje. Az érintett több ezer családnak lényegében nincs már hová fordulnia - írják: légügyi hatóságtól az ügyészségen át az illetékes minisztériumokig senki nem rendelkezik megfelelő hatáskörrel, hogy kikényszerítse a környéken lakók jogos érdekeinek érvényesítését – a Budapest Airporttal szemben az államigazgatás és az igazságszolgáltatás tehetetlennek tűnik.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!