Így nem fogják gyűlölni az utastársak a repülőn

    5+1 tipp, hogy ne menjen mások agyára, amikor turistaosztályon repül.

     2012 novemberében kértük ki olvasóink véleményét arról, mi idegesíti őket a legjobban utastársaikban, ha repülésre kerül a sor. Ekkor elsöprő győzelmet arattak a legpokolibb utastársak között az üvöltő kisgyerekek: 694 válaszadóból 248 őket találta a létező legrosszabbnak, ami történhet vele a repülőn. A síró gyerekek egyébként akkor a legidegesítőbbek, ha a szüleik tudomást sem vesznek róluk. (A Díványon és a Travelón is adunk rendszeresen tippeket a gyerekek fedélzeti szórakoztatására, kiskorúakkal utazók bátran merítsenek ötletet korábbi cikkeinkből itt és itt.)

    A második helyezettek a széküket hátradöntögetők lettek (127 szavazattal), de zavarók még a sok helyet foglaló, túl kövér utasok (36 szavazat), aztán a legbelső széken ülők, akik nem bírnak a helyükön maradni, ezért folyton átmásznak a többieken (55 szavazat), és a be- és kiszállásnál komótosan pakolászók (52 szavazat) is.

    A fedélzeten síró gyerek a legtöbb utas legnagyobb mumusa
    Galéria: Etikett a repülőn
    Fotó: Robert Nickelsberg / Europress / Getty

     Gyanúnk szerint azóta sem lett jobb a helyzet a gépek fedélzetén. Erre enged legalábbis következtetni a gyerekmentes repülők körüli állandó vita (például itt, itt és itt írtunk erről), az ülés hátradöntését megakadályozó kis kütyü, a knee defender használatán összeszólalkozó utasok miatt pedig az elmúlt hetekben több amerikai légitársaság személyzete is a kényszerleszállás mellett döntött. Így aztán hasznosnak érezzük átismételni a légiutazás etikettjét. Szerencsére a Daily Mail nemrégiben szintén megtette ezt, így az ő tippjeik is segítségünkre voltak.

    1. Ne tolakodjon!

    A repülőgépek többnyire kényelmetlen, szűkös, nyomasztó helyek, ahol normális esetben az ember a lehető legkevesebb időt szeretné tölteni. Ennek ellenére sokan gondolják úgy, hogy amint kinyílt a gép ajtaja, az elsők között fenn kell lenniük a fedélzeten.

    Ne tolakodjon, felesleges
    Galéria: Etikett a repülőn
    Fotó: Bloomberg / Europress / Getty

     Van, aki a gép felé tartva a folyosón/buszon/reptéri aszfalton kezd eszeveszett rohanásba és/vagy lökdösődésbe, más ennél is előbb, a kapunál próbál helyezkedni – például kielőzni a sort, de legalábbis beszivárogni valahová középtájra. Ne lökdösődjön, könyököljön, rohanjon vagy szivárogjon: teljesen felesleges, ráadásul a többi utast is csak feleslegesen idegesíti a helyezkedéssel. A gép nem fog ön nélkül elindulni sehová. Akkor sem, ha az utolsó a sorban.

    2. Ne bénázzon a kézipoggyásszal!

    Ha a légitársaság csak egyetlen kézipoggyászt engedélyez a fedélzetre vinni, tényleg csak egy megfelelő méretű csomagot vigyen magával, ahelyett, hogy a beszállókapunál vitatkozna a személyzettel, hogy miért számít plusz tételnek az az egészen kicsi ridikül amit annyira szeretne még a gurulós bőröndön felül magával vinni. Ha tényleg belefér az a kis táska a bőröndbe, akkor tegye bele már azelőtt hogy beállna a sorba, az olvasinvalóját, illetve ha fázós típus, a kardigánját viszont már ekkor vegye elő.

    Pakoljon gyorsan és huppanjon a helyére Galéria: Etikett a repülőnFotó: Robert Nickelsberg / Europress / Getty

     A gép fedélzetére lépve ne álljon neki az első sorokban ülő rég nem látott ismerősökkel vagy az utaskísérővel trécselni, hanem menjen egyenesen a helyére, olvasnivalóját, kardigánját dobja az ülésre, bőröndjét pedig tegye fel a fenti tárolóba vagy az ön előtti szék alá. Mindenki hálás lesz, ha nem tartja fel a sort feleslegesen.

    3. Válasszon okosan ülést!

    Imád nagyokat aludni, és ebben az sem akadályozza meg, hogy tízezer méter magasan tartózkodik egy szűk csőbe zárva? Irigyeljük! Egészen addig, amíg nem a folyosó melletti széket foglalja be és alussza végig a tízórás repülőutat úgy, hogy közben a belső üléseken ragadtaknak esélye sincsen kijutni a mosdóba, ekkor ugyanis gyűlöljük.

    Persze a fordított eset ugyanilyen bosszantó tud lenni: aki tudja magáról, hogy félóránként pisilni jár, vagy a mélyvénás trombózistól tartva gyakran szereti tornáztatni magát, legyen olyan jó és ne válassza az ablak melletti helyeket.

    4. Ne vívjon háborút a karfáért!

    Karfa általában csak egy van, dühös, karfát birtokolni akaró utazóból viszont mindig kettő. Teljesen felesleges háborúskodnia, inkább próbáljon egy kedves mosolyt küldeni a szomszéd felé és jólnevelten megosztozni a szűkös helyen. "Pláne, ha a mellettünk ülő jól néz ki, és egyedülállónak tűnik" – ad egyszerre repülős illemszabályokhoz és társkereséshez is praktikus tippeket a Daily Mail. De persze azt gyorsan hozzátennénk, akkor se legyünk bunkók, ha a szomszéd házas és szerintünk ronda is.

    5. Ne legyen az, aki egy ülés hátradöntése miatt veszekszik!

    Alapvetően senki sem szereti, ha az arcába döntik az ülést, ugyanakkor egy nyolc-tíz órás úton elkerülhetetlen, hogy aludjunk egy keveset. Így aztán jobb híján az is hátradől, akit amúgy a világból ki lehetne kergetni ezzel a szokással egy rövidtávú járaton. Ezzel egészen addig nincs is gond, míg a gépen a többség ugyanakkor tér nyugovóra (mondjuk egy éjszakai járaton valamivel a vacsora után) és tér át éber üzemmódba (ugyanezen a járaton a reggeli felszolgálásakor).

    Amúgy is szűk a hely, ne dőljön mások ölébe ha nem muszáj
    Galéria: Etikett a repülőn
    Fotó: Robert Nickelsberg / Europress / Getty

     A problémák akkor kezdődnek, ha valaki felszállás után hátradönti a székét, és csak a leszállás előtt hajlandó visszaállítani függőlegesbe, totálisan figyelmen kívül hagyva, hogy a mögötte ülő esetleg szeretné kinyitni a laptopját, elfogyasztani a fedélzeti menüt, vagy egyszerűen csak viszonylag kényelmesen elférni anélkül, hogy valaki a privát szférájába nyomná a feje búbját. Az ilyen utasok ellen fejlesztették ki a már említett knee defendert, vagyis térdvédőt, mely az ülésre csiptetve megakadályozza a szék hátradöntését az út teljes időtartama alatt. Használata elsőre akár jó ötletnek is tűnhet, de nem véletlen, hogy egyre több társaság (Virgin, Quantas) tiltja be járatain. Ahogy fentebb írtuk, vannak olyan helyzetek, amikor muszáj kicsit hátradönteni az ülést egy hosszú út során, ezt pedig bunkóság elvenni az előttünk ülőtől.

    Mit tegyen akkor? Próbáljon meg együttműködni a környezetében ülőkkel, különösen az ön mögött helyet foglalóval. Csökkentették a kabinvilágítást és mindenki nyugovóra tért? Döntse hátra nyugodtan az ülését! Éppen felszolgálják a fedélzeti menüt? Gondoljon a maga mögött ülőre, és állítsa egyenesbe a székét. Minden egyéb esetben pedig érdemes engedélyt kérni a mögöttünk ülőtől a hátradöntéshez – ha kedvesen és együttműködésre készen állunk a helyzethez, biztosan találunk egy olyan dőlésszöget, amivel mindketten elégedettek leszünk.

    +1: Legyen tekintettel másokra!

    Igazából ez az egy pont is elég lenne, ahogyan Cinderellah nevű olvasónk fogalmazott: "(a repülőn) tényleg, nem kell más, mint tolerancia, türelem, meg egy kevés előzékenység. Egy szóval: kultúra." Hiszen mindenkinek könnyebb úgy túllenni az utazás egyik legkényelmetlenebb epizódján, ha feleslegesen nem teszünk keresztbe egymásnak.

    Stewardessek a láthatáron? Állítsa egyenesbe ülését
    Galéria: Etikett a repülőn
    Fotó: Bloomberg / Europress / Getty

     Például igyekszünk a lehető legrövidebb időt tölteni a mosdóban, hogy mások is sorra kerülhessenek belátható időn belül. De ilyen udvariassági kérdés lehet az is, hogy ha kialudtuk magunkat, felhúzzuk az árnyékolót az ablakról, hogy aki szeretne, kiláthasson rajta, vagy hogy nem nézünk fülhallgató nélkül filmet a laptopunkon vagy tabletünkön, mert nem biztos, hogy a gép összes utasa kíváncsi rá.

    Kimaradt valami? Kommentbe vele!

    Újabb cikkünk ebben a témában:
    Állóhelyeket vezethetnek be a turista osztályon jövőre - 2016.03.29.
    Hamarosan megváltozhatnak a repülőgépek turistaosztályán a székek, több koncepció is született már három helyett kettő és fél székes sorra, illetve biztonságos álló helyzetet biztosító székre is.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!