Pár hasznos tipp, hogy ne palizzanak be külföldön

Az utazás világa sem különbözik sokban a pénzügytől, építkezéstől vagy épp autószereléstől: az embert ott vágják át, ahol tudják, nem árt ezért résen lenni. Az ausztrál ABC felhasználta a Lonely Planet marketingigazgatójának, Chris Zeihernek a tapasztalatait és tanácsait. Lássuk a négy legaljasabb bepalizást és megelőzésüket!

1. Hátizsákos kéregetés

Szociálisan kicsit érzékeny az első pont, ami arról szól, hogy azok a hátizsákos fiatal turisták, akiknek alig van pénzük utazgatni, gyakorlatilag koldulásból teremtik elő az összeget arra, hogy A-ból B-be jussanak. Egyes városokban ez annyira elharapódzott (Hongkong és Bangkok), hogy a városvezetés büntetéssel sújtja. Megelőzésre azt javasolja Zeiher, hogy dolgozzunk utazásunk alatt, és akkor lesz pénzünk, illetve aki adakozna, inkább a helyieket segítse.

2. Álrendőrök

Gyakori átverés, hogy rendőrnek látszó személy állít meg minket külföldön, majd követeli, hadd kutathassa át a tárcánkat hamis pénz után. Mikor visszaadják, biztosan nem lesz benne a korábbi összeg. Másik verzió, hogy az útlevelünket vagy vízumunkat kérik el, majd közlik, hogy az bizony hibás, és pénzt követelnek. Megoldás lehet, hogy azonosítást kérünk a rendőrtől, nem adjuk oda semminket, sőt arra kérjük, inkább kísérjen be az őrsre, ott tisztázzuk a dolgokat. A csalók ezen a ponton többnyire lelépnek.

Líbiai ellenőrzőpont. Képünk illusztráció.Forrás: AFP/Mahmud Turkia

3. Bankkártyás sunyulás

Spanyolországban népszerű csalási módszer, hogy amikor kisboltban vásárolunk kártyával, trükkösen lehúznak. Gyanús lehet, hogy a kasszás épp a telefonjával babrál, amikor fizetünk, a fizetés maga pedig szokatlanul hosszú ideig tart. Ekkor történik az, hogy az eladó lefotózza az elkért és átadott kártyánk számadatait. Több megoldás is van erre: nem adjuk oda a kártyánk, készpénzzel fizetünk vagy csak kérjük, hogy a fizetés idejére tegye el a telefonját.

4. Madárkaki a vállon

A legszürreálisabb csalás talán, amikor hogy, hogy nem, de az ember vállára pottyant egy madár, majd váratlanul megjelenik egy mentőangyal, a kezében pihepuha törülközővel. A trükk abban van, hogy a barátságos idegen elkezdi lesuvickolni rólunk a ganajt, miközben vagy ő, vagy egy társa elemeli a tárcánkat, telefonunkat, kameránkat, egyéb értékünket. Itt kőegyszerű a megfejtés: ne engedjük, hogy bárki hozzánk érjen.

További tippek

Pár egy-két mondatos tippet is ajánl az ABC cikke:

  • Óvatosan használjuk a nagyon gagyinak tűnő szállásfoglaló oldalakat, mert előfordulhat, hogy a lefoglalt szállás nem is létezik.
  • A thai-kambodzsai határon fordult elő, hogy egy kamu vízumirodában pénzzel húzták le a becsapott turistákat. Erre egész iparág épülhet, ugyanis amikor a buszon figyelmeztettek erre más turistákat, kitették őket a járműről.
  • Megutaztatás is előfordulhat, egy indiai példát hoztak fel, ahol a riksás a fél várost bejárta az utassal, majd ennek megfelelően hatalmas összeget követelt. Végül beérte kevesebbel, és visszavitte az illetőt a hoteljéhez.
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek