Velencébe utazna egy napra? Számítson egy érdekes újdonságra

A közeljövőben bevezetni kívánt „belépődíj" elsősorban azokra a turistákra vonatkozna, akik csak egy egynapos látogatásra érkeznek Velencébe; leszállva a turistahajókról, átrohanva a városon, otthagyva a szemetüket majd vissza a hajóra. A díj 2,50 euró és 5 euró között mozogna fejenként, de a főszezontól függően 10 euróig is emelkedhet.

Forrás: Pixabay

Mivel a városba százával érkeznek a turistahajók és milliónyi turistát hoznak évente, a város polgármestere úgy döntött – a korábbi próbálkozások és korlátozások után – most ezzel az intézkedéssel próbál valamit elérni. Reményei szerint a plusz bevétellel, ami körülbelül 50 millió euró lenne, sikerül tisztábban tartani a várost, annál mint amilyen most – olvasható a Lonely Planet híroldalán.

Arról még nem született döntés, miként tudják majd megoldani a díj kifizetést, mert bár a hajóról érkező utasokkal ki lehet fizettetni előre a fedélzeten, de a repülővel, autóval és vonaton érkezőkkel ez már nem megy majd olyan könnyen. A helyiek, az ott dolgozók és a diákok mentesülnek az adó alól, de arról még más és más hírek keringenek, hogy a szállással rendelkező utasokra is kiróják-e a plusz terhet.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek