Már csak egy milliókat érő ötfontos kering Nagy-Britanniában

Már csak egy milliókat érő ötfontos kering Nagy-Britanniában.

2016 decemberében négy, egyenként ötvenezer fontot érő ötfontos indult útnak Nagy-Britanniában, és egy még megtalálójára vár – írta a The Telegraph.

Roald Dahl népszerű regénye, a Charlie és a csokigyár adta az ötletet Graham Shortnak, hogy négy ötfontost komolyabb értékkel ruházzon fel, és egyfajta kincskereső játékot indítson útjára. Tette ezt úgy, hogy a műanyag, eltéphetetlen bankjegyekre egy ötmilliméteres Jane Austen portrét festett, majd az Egyesült Királyság négy országában: Skóciában, Észak-Írországban, Angliában és Wales-ben útnak indította őket.

A négy bankjegy egyenként ötvenezer fontot, azaz nagyjából tizennyolc millió forintot ér a megtalálónak. Az elsőt egy nagymama az unokájának adta, a másodikat egy skót diák egy karácsonyi üdvözlőkártyában találta meg, a harmadikat pedig egy észak-ír hölgy, aki visszaküldte Graham Short galériájának azzal, hogy neki nincs szüksége a pénzre, inkább adják azt egy fiatalokat segítő alapítványnak.

Az egyetlen, még mindig forgalomban lévő bankjegy bárhol lehet a világon. Ha mostanában utazunk az Egyesült Királyságba, mindenképp vigyünk nagyítót magunkkal, és gyűjtsük az ötfontosokat! Hátha köztük lesz a nagy nyeremény.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek