Három szuperromantikus úti cél Velencén és Párizson túl

Gasztrotúra Ljubljanában, bringázás és pillangók Amszterdamban, pattogó tüzű kandalló az ír vidéken. Három romantikus célpont, ami elsőre nem biztos, hogy eszébe jutna.

Végre itt az iskolaszezon! Hogy hogyan kapcsolódik ez egy romantikus úti célokat bemutató cikkhez? Hát úgy, hogy szeptember elseje után drasztikusan lecsökken a gyerekekkel nyaralók száma, így a párok sokkal békésebb körülmények között romantikázhatnak. Na meg úgy, hogy a szülők iskolaidőben könnyebben szökhetnek meg pár napra kettesben – már ha van nagymama, akinek a gondjaira lehet bízni a gyerekeket erre az időre. Bármi legyen is az indok az utazásra, az alábbi célpontok romantikafaktorára biztosan nem lesz panaszuk, és talán nem olyan elcsépeltek, mintha Párizsba vagy Velencébe indulnának egymást szeretni.

Pároknak, akik szeretik a hasukat

 

Bájos, kisvárosi hangulatot árasztó utcák, panorámás vár, folyóparti andalgás, finom falatok – Ljubljana ezt mind tudja. A szlovén főváros nincs túl messze, és tényleg minden adott ahhoz, hogy jól érezze magát itt egy szerelmespár. A belváros felett magasodó várba nemcsak a kilátásért jó felmenni, hanem például egy elegáns ebédet is megejthetünk itt a Strelec étteremben. (A várba gyalogosan is fel lehet jutni, de ha szeretjük megadni a módját, és csinosan érkezni az étterembe, érdemesebb siklóval menni.)

Fotó: mimi / Travelo

 Ha már a szép kilátásnál tartunk: naplementekor feltétlen menjünk fel az egykor felhőkarcolónak számító, tizenegy emeletes Nebotičnik tetejére koccintani egyet – itt ugyanis egy bárt találunk, a körpanorámás tetőteraszról az egész várost belátni. Ez a hely egyébként a ljubljanai gasztrotúra záróakkordja is. Ha szeretnének egy nagyot sétálni a hangulatos belvárosban, miközben behatóan megismerik a szlovén főváros legjobb helyeit, feltétlen nevezzenek be rá.

Ljubljanai panoráma
Galéria: Romantikus helyek őszre
Fotó: mimi / Travelo

 Desszertért pedig irány a közeli Bled, amit festői tava és híres krémese miatt érdemes meglátogatni. Nincs is romantikusabb, mint sütizni egyet egy tóra néző kávézóteraszon, majd kettesben csónakot bérelni, és beevezni a tó közepén található kis szigetre. (Az itt található lépcsősorral és haranggal kapcsolatos legendákról itt olvashat tovább.) Persze azért nem csak sütiben jók a blediek: beszélgetős, borozgatós randihoz szeretettel ajánlom az Ostaria Peglez'n-t. A bájos, vintage stílusban berendezett, mediterrán, illetve tradicionális szlovén fogásokat kínáló étterem ráadásul csupán pár lépésnyire található az ikonikus bledi krémes lelőhelyétől.

Fotó: mimi / Travelo

 Lakomák, sütik, evezés – nem csodálkoznánk, ha a nap végére annyira elfáradnának, hogy inkább a tónál éjszakáznának. Ehhez a Garden Village glampinget ajánljuk, ahol luxussátorban, vagy lombházban hajthatjuk álomra fejünket. De még mielőtt ez megtörténne, tegyük fel az i-re a pontot egy közös jakuzzizással a sátrunk előtt található, privát forró dézsában.

Romantikázzon Gyulán
Az ötcsillagos Gyulai Várfürdő és AquaPalota mellett idén márciustól már a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontban is szerezhet új élményeket, ahol a kiállítás megtekintése közben különleges, interaktív eszközök segítségével elevenedik meg a főurak és a cselédség élete. A kastély melletti vár is kihagyhatatlan, emellett kultúra, díjnyertes gasztronómia és gyönyörű természeti környezet is várja! (X)

 

 Nem a romantika jut róla eszünkbe elsőre, pedig tud az lenni

 

Ha azt mondjuk, irány Amszterdam, valószínűleg sok minden eszükbe fog jutni a vörös lámpás negyedtől a coffee shopokig, de ezeknek vajmi köze lesz a romantikához. Pedig a városnak határozottan van egy bájos, turbékolós arca is: csak ezt nem az Oude Kerk és a Damrak környékén kell keresni.

Tolenaar/sunshine / Northfoto

 Befizethetünk például egy romantikus vacsorára, amit az egész várost behálózó, hangulatosan kivilágított csatornákon ringatózva fogyaszthatunk el. A hajók mindig este nyolckor indulnak, fejenként (online foglalva) 72,50 euróba kerül, négy fogást, korlátlan italfogyasztást tartalmaz. A privát asztal sajnos feláras (22,50 euró per fő), de így valószínűleg romantikusabb lesz az élmény, mintha vadidegen turistákkal osztoznánk a helyen. De arra is lehetőség van, hogy kettesben szálljunk vízre: bérelhetünk motorcsónakot, de még vízibiciklit is, az összes verziót itt találja felsorolva.

A bérelhető közlekedési eszközöknél maradva: pár órára bringát is szerezhetünk, egymást érik a bringabérlő helyek a városban. Ha nem vagyunk túlságosan gyakorlott városi bringások, nagyon vigyázzunk magunkra, mert a helyiek elképesztő sebességgel suhannak. Nyugalmas kerekezésre inkább a parkokban van mód, mi a Vondelparkot nagyon szeretjük, de szép a bolhapiacáról híres Albert Cuypmarkttól nem messze található Sarphatipark is. A Sarphatiparktól pedig már csak két kilométert kell tovább tekerni, és el is értük az Artis Royal Zoot, vagyis a helyi állatkertet. A pillangóház különösen szép és romantikus hely.

Vondelpark
Galéria: Romantikus helyek őszre
Fotó: mimi / Travelo

 Ha szeretik a múzeumokat, a Museumpleinen több napnyi látnivalót találnak, hiszen itt a Van Gogh Múzeum, a modern művészeti Stedeljik múzeum, és a felújítás után pár éve átadott, monumentális Rijksmuseum. Ha pedig olyan kiállításra vágynak, ahol minden érzéküket megdolgoztathatják, és nem bánják, ha egy kis alkohol is van a buliban, az ugyanitt található House of Bolst keressék fel.

Szálláshelyként mi a DWARS hotelre esküszünk, két lépésre a legfestőibb csatornától, a Prinsengrachttól. A klasszikus, keskeny amszterdami házikóban berendezett vendégház dizájnos szobákat rejt – a legromantikusabb kétségkívül a tetőtéri lakóegység. Ha a pénz nem számít, akkor a Hotel De L'Europe a tökéletes, az Amstel folyó mellett. Elegáns szobák, wellness-részleg, edzőterem, és egy csodás, vízre épült terasz tartozik a hotelhez. Akárhányszor Amszterdamban járunk, mindig arról álmodozunk, hogy egyszer ezen a teraszon fogjuk meginni a reggeli kávénkat.

 

Kettesben az ír vidéken

 

Mindketten vonzódnak a misztikus, ódon helyekhez? A nyikorgós fapadlóhoz, a pattogó tüzű kandallóhoz, a ködös kastélyparkban tett sétákhoz? Ha a válasz igen, irány Írország! Azon belül is a Dublintól egy órányira található Batty Langley Lodge. A franciaágyas szobával, kandallóval, kerti bútorokkal felszerelt, aprócska gótikus templomra hajazó, mesebeli szálláshelynek ráadásul nem is vészes a bérleti díja.

Batty Langley Lodge
Galéria: Romantikus helyek őszre
Fotó: irishlandmark.com

 De legalábbis nem olyan drága, mint amire a róla készült képek alapján számítottunk volna. Egy hosszú hétvégére (három éjszakára) ellátás nélkül már 363 euróért a miénk lehet, ami 112 ezer forintot jelent. Mivel az épület közvetlenül Írország legnagyobb palladiánus stílusú épületének, a Castletown House-nak a bejáratánál áll, adja magát, hogy meglátogassuk. De kocsival negyvenöt percnyire találjuk az Ír nemzeti lovardát, ami egy nagyon szép japán kertet is rejt.

És persze Dublinba is érdemes bemenni ha már itt vagyunk. Pláne, hogy a Temple bar negyedben egy Love Lane nevű sikátor is van, nevéhez méltón csupa szívecskés díszítés, és szerelmes idézet látható itt. Nem ennyire erőltetetten, de szintén romantikus hely az Iveagh Gardens, ami Dublin egyik legszebb parkja, de kevesen ismerik. A St. Stephens Greentől délre, a Harcourt Street és az Earlsfort Terrace között található, 1863-ban épült. Rusztikus grottók, rózsák, szökőkutak, vízesés, labirintus található itt, egészen mesebeli!

❣Love Lane❣ -(@ayeshabeans) #enjoyyourcity #picturethisdublin #ireland #streetart

I Am Timi (@picturethisdub) által megosztott bejegyzés,

 Vacsorára pedig ne érjük be a pubok kínálatával, szavazzunk valami különlegesebbre! Az egy Michelin-csillagos Chapter One névre hallgató étteremre sokan esküsznek tökéletes randihelyként. Ha pedig a nagy romantikázásban az esküvő is szóba kerül köztünk, kezdjük meg az akklimatizálódást a The Church nevű pubban, amit tényleg egy régi templomból alakítottak ki a város északi részén.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek