Már a terrortámadásokra is kiterjed az utasbiztosítás

A biztosítási kockázatok idén már a terrorcselekményekből származó sérülésekre, megbetegedésekre is kiterjednek. A biztosító társaságok többsége vállalja a kórházi és a baleseti ellátás biztosítását, illetve esetlegesen a hazaszállítást is megszervezi az ügyfeleknek – mondta el Horváth Péter, a Magyar Biztosítók Szövetségének utasbiztosítási bizottságának elnöke az M1 csatornán.

A közelgő franciaországi labdarúgó Európa-bajnoksággal kapcsolatban elmondta, hogy Franciaország biztonságos úti célnak mondható. Hozzátette azonban, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium által vezetett nem javasolt országok listáján szereplő országokra a biztosító társaságok jelentős része nem nyújt semmilyen védelmet.

Horváth Péter szerint az elmúlt években fejlődött a magyarok biztosítási tudata, ugyanis a kiutazók ötven százaléka már köt biztosítást, főként azok, akik több napra és távolabbi úti célra utaznak. Az Európán kívüli utazásoknak pedig már szinte mindegyikét biztosítják.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek