Lejárt az útlevele? Negyvenezerért már holnapra kész az új

    Unión kívüli utazás tervezésekor fontos időben ellenőrizni az útlevél érvényességét, de pótdíj megfizetése esetén akár már 24 órán belül kiállítják az új okmányt – közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának sajtóirodája szerdán az MTI-vel.

    Ha valaki későn veszi észre, hogy lejárt az útlevele, és 24 órán belül szeretne új okmányt, akkor azt – pótdíj megfizetése mellett – a személyes ügyfélszolgálaton (Budapest, Visegrádi utca 110.) kell igényelni. Ezen kívül három vagy hét napon belül kiállított útlevél is igényelhető bármely okmányirodai ügyfélszolgálaton vagy kormányablakban. Jó tudni, hogy a készülőben lévő okmány aktuális státusza az OkmányApp nevű mobilapplikáción keresztül is lekérdezhető.

    Közölték: az útlevelek normál eljárásban 20 nap alatt készülnek el, de ha előbb kézhez szeretnénk kapni, akkor lehetséges a már leadott igények meggyorsítása is bármely okmányirodában. A hivatal felhívta a figyelmet arra, hogy bizonyos országokba való utazáshoz az útlevélnek a belépés napjához képest legalább fél évig érvényesnek kell lennie. Erről bővebb információ a Konzuli szolgálat oldalán található.

    Mennyi az annyi?
    Rendes eljárásban (20 napon belül) felnőttek részére kiállított magánútlevél esetén az eljárási illeték:
    •5 évig érvényes magánútlevélnél 7 500 forint
    •10 évig érvényes magánútlevélnél 14 000 forint
    •1 évig érvényes magánútlevélnél (nem tartalmaz ujjnyomatot) 2 500 forint

    Rendes eljárásban (20 napon belül) kiállított gyerekek részére kiállított magánútlevelének eljárási illetékei:
    6 év alatt:
    •3 évig érvényes magánútlevél 2 500 forint
    6-12 éves korig:
    •5 évig érvényes magánútlevél 2500 forint
    12-18 éves korig:
    •5 évig érvényes magánútlevél 2500 forint

    Ha pedig gyorsított eljárásban szeretnénk hozzájutni, akkor a fenti összegek mellett még ennyit kell fizetünk:
    •Soron kívüli (7 napon belüli) eljárás pótdíja 19 000 forint
    •Sürgősségi (3 napon belüli) eljárás pótdíja 29 000 forint
    •Azonnali (24 órán belüli) eljárás pótdíja 39 000 forint

    További részletek itt.
    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!