Kenutúra, vízitúra - mit vigyünk, mit együnk ?

    Bár a bátrabbak a jeges vizekben is nagy elánnal eveztek, mi most azokhoz szólunk, akik a kellemest a hasznossal összekötve, sport és kikapcsolódás, esetleg csapatépítés gyanánt kelnek útra és ülnek be többedmagukkal egy kenuba. Abban segítünk, milyen elemózsiával készüljenek.

    Nem kifejezetten vagyok a vízi, evezős sportok szakértője, de tavaly volt szerencsém last minute beugrósként egy hétvégi kenutúrán részt venni, ami már amúgy is régóta a bakancslistámon szerepelt. Ezért saját élményeim hatására is tartottam fontosnak, hogy azok, akik idén szintén kezdőként fognak bele ebbe a sportba, tudják, mit csomagoljanak otthon vagy vegyenek út közben. 

    Ha okosan készülünk, pompás élmény lesz a vízitúraForrás: Shutterstock

    Mert az nem kérdés, hogy megfelelő sportteljesítményt megfelelő minőségű és mennyiségű „üzemanyagokkal" érhetünk csak el.

    Limitált kiadás

    A kenuba nem sok mindent vihetünk majd magunkkal, hiszen kicsi a hely, és mindent egy, legfeljebb két kisebb zárható, vízhatlan hordóba kell beletenni, már ha nem szeretnénk, hogy elázzon, vagy éppen elússzon egy nem várt, de nem kizárható boruláskor. A mindenbe a száraz váltóruha, a mobil, a fényvédőkrém és egyéb hasznos kellékek mellett az, inni-, ennivaló is beletartozik. Jó, az innivalót nem kell védeni a víztől, az lehet a lábunknál, akkor legalább könnyen elérhető és nem is feledkezünk meg az ivásról.

    Érdemes lehet a túratársakkal előre is egyeztetni (előző este vagy legkésőbb aznap reggel), hogy ki mit visz, így már előre tervezhető, hogy egyáltalán van-e ekkora tárolókapacitásunk. Ekkor még mérlegelhetünk, mit hagyjunk mégis ki.

    Nem mindegy, mennyi elemózsia fér egy-egy járműbeForrás: Shutterstock

    Koncentrált energia-, és tápanyagforrások

    Keksz, müzliszelet, nápolyi, diákcsemege, akár csokoládé is jöhet (bár ez valószínű el fog olvadni, emiatt kevésbé praktikus), hiszen kelleni fog az energia, elsősorban gyorsan felszívódó szénhidrát formájában arra az esetre, ha hirtelen rosszul lennénk. (Másrészt mindenki más is ezt visz, és talán reggel még úgy gondoltuk, hogy hősök leszünk, és nem nassolunk, ezt az elhatározásunkat az első pihenőnél könnyedén megváltoztathatjuk).

    Elsőre nem is gondolnánk, hogy az evezés mennyi energiát éget el, különösen, ha éppenséggel a folyó sodrásirányával ellentétesen kell eveznünk, egyszerre (!) és a megfelelő ritmusban. Vagyis jó, ha egy kiadós reggelivel indítunk és több kisebb étkezésre is felkészülünk, hiszen éhesen nem sok hasznunkat veszik majd a társaink.

    Nem most kell fogyózni, paleózni, ketogénezni vagy más, szénhidrátot korlátozó divatdiétát követni, különben az a veszély áll fenn az ingatag vércukorszintünkből eredően, hogy hamar kifáradunk, nem tudunk kellően koncentrálni, majd az első nagyobb sodrásnál, bukónál borulás lehet a vége.
    Az már csak hab a tortán, hogy nem leszünk túl népszerű túratársak (ezt szerencsére nem saját tapasztalatból írom).

    A tartalmas reggeli mindennek az alapjaForrás: Shutterstock

    Nem ezen a napon-hétvégén fogunk elhízni az extra cukoradagtól, persze csak akkor, ha valóban kivesszük a részünket az evezésből és nem csak fotózkodással, a tájban való gyönyörködéssel töltjük a napot.

    Inkább tegyünk be eggyel több, minél kisebbre darabolt szendvicset, mint amennyire elsőként gondoltunk. Főleg, ha kezdőként megyünk és még nagy kihívás mind fizikailag, mind szellemileg az egész túra. Legfeljebb lesz mivel megkínálni a többieket, ha mégis túlterveztük volna az étvágyunkat.

    A romlandó ételeket hagyjuk otthon!

    Nem nagyon kell ragozni a témát, hogy a tojásos, halas, túrókrémes, sajtos (esetleg a keménysajtos még nem folyik majd szét) szendvics nem a legjobb választás, ha már kellően meleg az idő. Abban az esetben megengedhető, ha még a túra elején ezeket esszük meg elsőként, így esélyük sem lesz megbuggyanni. A zöldségeket (paprika, uborka, retek és társaik) érdemesebb külön, jól záródó dobozban vagy zacskóban, megmosva, szükség szerint felszeletelve magunkkal vinni, hogy ne áztassák el a szendvicset. A zöldség és a hasonlóan előkészített gyümölcsök (szőlő, alma, banán) nemcsak ételként, de szomjoltásra is beválnak, könnyen ehetők és nem nehezítik el a gyomrunkat sem.

    Ha főzőcskézünk a part mentén, íme a kenu alternatív felhasználási módja, mint konyhapultForrás: Shutterstock

    Víz, ami kincs

    Víz, ásványvíz, tea, esetleg 100%-os gyümölcslé, smoothie (tejmentes gyümölcsturmix, ez egyben ételként is funkcionál), ezeket vihetjük magunkkal, a szénsavas üdítőitalok kevésbé oltják a szomjat, és a kellemetlen, puffasztó hatásuk miatt sem kifejezetten ideálisak.
    Ne aggódjunk amiatt, hogy ha többet iszunk, majd többet kell kimennünk, mert a túrákba be vannak tervezve a technikai szünetek, más részt közös megegyezéssel magunk is útba ejthetünk extra pihenőket (csak jelezzük időben a túravezetőnek, hogy tudják, merre járunk).

    Amit ne vigyünk magunkkal: az az alkohol. Evezés közben éppen elég sok dologra kell egyszerre koncentrálni, nincs szükség arra, hogy szeszes italokkal rontsuk a reakcióidőnket, ítélőképességünket. A melegben, mozgás közben amúgy is könnyebben fejbe vághat már egy kis adag is. Jól jön majd este a vacsoránál lelazítás közben egy-legfeljebb két pohár sör vagy bor, de napközben maradjunk absztinensek a balesetek megelőzése érdekében!

    Vízikalandra fel!Forrás: Shutterstock

    Összességében elmondható, hogy a kenuzás jól összehozza a társaságot, remek kikapcsolódási lehetőség, és mind itthon, mind külföldön számtalan bejáratott túraútvonal ismert, érdemes legalább egyszer belekóstolni ebbe a sportba is.

    Cikkünk szerzője Schmidt Judit dietetikus.



    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!