Szerelmes szarvasoktól zengenek a somogyi erdők

Szerelmes szarvasoktól zengenek a somogyi erdők

 

A Gemenci-erdőben már augusztusban megkezdődött a szarvasok násza, amelyre építve el is indultak az első szervezett túrák. De hasonló élményben lehet része a Pilisi Parkerdő területén kirándulóknak is, ahol szeptember első napjain kezdtek igazán szerelembe esni a szarvasok. Most pedig itt a hír, hogy ez a nagyszerű érzés a somogyi erdőkben élő agancsosokat sem kerüli el, aminek szintén tanúi lehetnek az arra járók.

A szerelmes nagyvadak megfigyelése páratlan élmény, de fontos, hogy közben ne zavarjuk meg az állatokat és legyünk tekintettel az erdőlátogatási korlátozásokra is - hívja fel a figyelmet közleményében a SEFAG Zrt.

A szarvasbőgés idején, vagyis szeptember végéig, Somogy megye több erdeje csak korlátozottan látogatható, hiszen a túlzott emberi érdeklődés megzavarhatja az állatokat. Emellett a vadászat miatt balesetveszélyes is a tiltott helyeken tartózkodás. Az élményről azonban senkinek nem kell lemondania. Az erdészetekben számos, szervezett programot kínálnak, amelyeken felkészült szakemberekkel, túravezetőkkel várják a kirándulókat. Legközelebb például szeptember 23-án és 24-én 9 és délután négy óra között, a másfél órás programra jelentkezni itt lehet.

Fotó: SEFAG Zrt. / Bagyi Franz

 

Ha azonban egyedül indulnak szarvaslesre, ügyeljenek arra, hogy délután 3 és reggel 9 között ne menjenek lezárt erdőrészekbe! A somogyi állami erdőket gondozó SEFAG erdészei azt tanácsolják, hogy ha meghallják a bőgő bika hangját, akkor csendben és óvatosan mozogjanak, hogy semmiképp se riasszák meg az állatot. Különösen igaz ez akkor, ha megpillantani is sikerül az átlagosnál ilyenkor óvatlanabb nagyvadat.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek