50 méter hosszú lombkorona tanösvényt adtak át a Mecsekben

    50 méter hosszú lombkorona tanösvényt adtak át a Mecsekben

     Augusztus 29-én átadták a Mecsek első lombkorona tanösvényét. A májusban átadott, tíz méter magasan haladó kaszói tanösvény után egy újabb helyen ismerkedhetnek a lombok élővilágával az érdeklődők.

    Fotó: Mecsekerdő Zrt / Facebook

     A hat méter magasan haladó sétányt a Mecsekből származó, negyven centiméternél vastagabb tölgyfarönkök tartják, és a terep adottságai miatt végül a talajszintre érkezik. Célja, hogy a kirándulókkal információs táblák segítségével megismertesse az erdő alsó szintjeiről nem látható lombkorona élővilágának megismerését.

     

    Ezenkívül egy odú- és fészektanodát is létrehoztak, ahol a gyerekek az ő méretükre kialakított cinke- és denevérodúba, illetve gólyafészekbe mászhatnak be, és így próbálhatják ki, milyen lehet az állatoknak.

    A tanösvényhez egy népszerű szálláshely is kapcsolódik, az eredetileg az ötvenes években épült Erdő háza, mely 2010-es felújítását követően 2014-ben vált önfenntartó öko-házzá, és 2017 márciusában elnyerte az Energy Globa magyarországi versenyén a Jövő generációja kategória első helyét. Közelében négy karbantartott túraútvonal és erdei tornapálya is található.

    Hazánkban rengeteg érdekes tanösvény található. A gyerekkel is könnyedén teljesíthetőeket itt gyűjtöttük össze.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!