Pannon Természeti Élménynapok áprilisban

Medvehagyma-túra, csillagda, bakonyi gyógyitalkóstolás és madárles várja azokat, akik áprilisban a Balaton környékét és a Bakonyt veszik célba.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park tudja, hogy tavasszal a legjobb túrázni. Pannon Természeti Élménynapok túrasorozatával áprilisban az ébredő természet megismerését célozza meg.

Medvehagyma-tengerFotó: ftamas / Indafotó

Medvehagyma és gyógyital

Aki szereti a medvehagymát, nem hagyhatja ki rögtön az első túrát április 2-án. A Pénzesgyőr és Bakonybél közötti kirándulás a Bakony egyik legszebb mészkőszurdokának mélyén halad. Aki szeretne, Bakonybélbe érve felkapaszkodhat az erdei kálvárián a domb tetején álló keresztekhez, majd a faluban következik egy kis séta: lehetőség van betérni a Bakonyi Erdők Házába, ahol többek között a hagyományos bakonyi erdőmérnöki szakma letűnt értékeivel, eszközeivel találkozhatunk. Ezután meg lehet nézni a szerzetesek különleges hangulatú boltját, ahol kóstolható az Unikum bakonybéli változata. Ez a barátok által helyben termesztett gyógynövényből készül. Ezt követően a Pannon Csillagda Látogatóközpont fantasztikus élményt nyújt annak, aki kicsit több időt tud szánni a programra. Itt lehetőség van befejezni a túrát, és egyénileg hazautazni, aki pedig visszatér Pénzesgyőrbe, azt ezúttal egy másik útvonalon kalauzolják.

A túra 10 órakor indul. Felnőtteknek 850 forint, gyerekeknek 400 forint. Előző nap 16 óráig szükséges bejelentkezni.

Kalandozás a Muránál

Április 8-án három túra közül választhatnak az érdeklődők a Pannon Természeti Élménynapok programsorozatban. Az első a tízéves Mura Tájvédelmi Körzetet ünnepli: a túra során a Mura folyót és az árteret nézhetik meg a kirándulók. Szinte valamennyi ártéri élőhelyet érinti a séta, így a résztvevő láthat ártéri erdőket, holtágakat, az itt élő vízinövényeket és madarakat és természetesen a Murát is. A folyó partján a hód nyomaival is lehet találkozni.

A négyórás kirándulás ingyenes, online foglalás itt.

Halászkunyhó a Kis-BalatononFotó: Ancsapancsa / Indafotó

Matula bácsi nyomában

A tavaszi Kis-Balatont egy másik túra során fedezhetjük fel. A kirándulók először a Diás-szigeten található Fekete István Emlékhelyet és a Matula kunyhót keresik fel, majd a Búbos-vöcsök tanösvényen a Kis-Balaton madárvilágával ismerkedhetnek. A vezetett túra a magyar mellett angol és német nyelven is elérhető. Ára felnőtteknek 5000 forint, gyerekeknek 3000 forint. A részvételhez saját jármű szükséges! További információk a honlapon.

Madárles a Töreki-tavaknál

Madarakat figyelhetünk meg Siófok közelében, úgyhogy a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság és a Magyar Madártani Egyesület együttesen szervezett, ingyenes túrájára érkezzünk távcsővel. A területet ismerő természetvédelmi őr segítségével az érdeklődők megismerhetik a tavon tartózkodó madárvilágot. További tudnivalókért kattintson ide.

Madárles TörekibenFotó: Simon Kristóf / Indafotó

Húsvéti készülődés és természetismeret

Április második hétvégéje már részben a húsvéti készülődés jegyében zajlik a nemzeti parkban is. Aki gyerekekkel jár a térségben április 8-án, annak két program is adódik.

A keszthelyi Balatoni Múzeum családi napot szervez a húsvéti készülődés jegyében. Ennek keretében a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság is szeretettel várja az érdeklődőket húsvéti és tavaszváró dekorációk készítésével, valamint természetismereti játékokkal. Helyszín a keszthelyi Balatoni Múzeum, a Múzeum utca 2. szám alatt. A nemzeti park foglalkoztatója ingyenes. Az esemény 14 és 17 óra között látogatható, részletek itt.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park még egy térítésmentes programot kínál családoknak, ezt pedig a tihanyi Levendula Házban. A kézműves húsvétváró foglakozáson a látogatók levendulával töltött tyúkanyót varrhatnak és kíváncsi mászó nyulat vághatnak. További információk a honlapon.

Friss szelek a Nemzeti Parkban

Az idén húszéves Balaton-felvidéki Nemzeti Park tovább fejlődik: új tételekkel bővül majd a térség geológiáját bemutató, Hegyestűn látható tárlat, megújul a Badacsonyon és Szent György-hegyen található tanösvény, Hegyestűtől a Kopasz-hegyig pedig új, vulkanológiai tanösvény épül. A fejlesztések a Dunai Geo Túra projekt részeként, 250 ezer euróért valósulnak meg.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek