Még jobb lesz Vas megyében horgászni

Több mint százmillió forintot fordítanak a horgászturizmus fejlesztésére Vas megyében a következő egy évben - tájékoztatta a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének ügyvezető elnöke az MTI-t.
 

Képünk illusztrációFotó: kerdohil, Indafotó


Puskás Norbert közölte, hogy a kezelésükben lévő 21 állóvízből nyolc vízterület környezetét tudják megújítani a Széchenyi 2020 programban elnyert 109,9 millió forintos támogatásból.

A pénzből a mozgáskorlátozottak számára alkalmas stégeket is építenek. Több mint 259, a horgászok kényelmét szolgáló kültéri eszköz - információs táblák, szemétgyűjtők, padok, asztalok és szalonnasütők - kihelyezése szerepel a programban, de jut pénz a vízpartok körüli utak és parkolók rendbetételére is.

Több ezer négyzetméternyi partszakasz újulhat meg, és újabb horgászhelyeket alakítanak ki.

A fejlesztések a Magyarszecsődi-tó, a Gencsapáti-tó, a vaskeresztesi Pinka-holtág, a vaskeresztesi horgászturisztikai központ, Csepregen a Téglagyári-tó, a gersekaráti Sárvíz-tó, a Püspökmolnári-tó, valamint a Merseváti-tó mentén valósulnak meg.

A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének 28 tagegyesülete, és összesen 8 ezer regisztrált tagja van. A szövetség 29 folyóvizet és 21 állóvizet gondoz 1397 hektárnyi vízterületen.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek