Ingyenes vezetett túrát szerveznek a hévízi lápra

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park a Vizes Élőhelyek Világnapjához kapcsolódóan szervez túrát február 2-án a Hévízi láphoz, február 4-én pedig a Kis-Balatonhoz.

 A Vizes Élőhelyek Világnapja az élőhelyek fontosságára, biodiverzitására és értékeire hívja fel a figyelmet. Így teszik ezt Hévízen is, amelynek tavát már a rómaiak is ismerték, habár régen a hévíz nem a mai ismert helyén tört a felszínre. A február 2-án, csütörtökön induló túra azonban a feltárt római villa mellől indul és a Hévíz-Cserszegtomaji lápon át vezet a Dobogóra.

Fotó: Csiszár Viktor / Balaton-felvidéki Nemzeti Park

 A Keszthelyi-hegység peremén számos helyen megtalálhatjuk a hévíz nyomait, ahogy Dobogón is. A csoport ugyanezen az útvonalon tér majd vissza a kiindulási pontra is. A szervezők felhívják a figyelmet, hogy bár a túra rövid, az út több helyen igen meredek, és gazzal benőtt. A 4,5 kilométer hosszú, közel kétórás túráról bővebben itt olvashat.

A szombati túra pedig a Vönöczky Schenk Jakab Kutatóháztól indul és szintén egy közeli vizes élőhelyre vezet. A séta során a nemzetközi jelentőségű madárélőhelynek számító Kis-Balaton természeti értékeiről, és az idei év témájáról, a vizes élőhelyeknek a természeti katasztrófák mérséklésében betöltött szerepéről tudhatnak meg részleteket a résztvevők. A túra részleteiről itt olvashat.

Fotó: Balaton-felvidéki Nemzeti Park

 Mindkét program ingyenes, de bejelentkezéshez kötött. További vezetett túralehetőséget a BFNP oldalán talál.

Újabb cikkünk ebben a témában:


Átfogó természetvédelmi programmal újul meg a Hévizi-tó és környéke - 2017.05.23.
Új tanösvények, lombkorona-figyelő állomás és vízi túrázási lehetőségek kialakítása is részei a programnak.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek