Elképesztő méretű jégpályán, kivilágított fák között suhanhatunk Bécsben

    Elképesztő méretű jégpályán, kivilágított fák között suhanhatunk Bécsben

    Január 24-én kibővített, 8500 négyzetméteres pályával nyílik meg a Bécsi Jégálom (Wiener Eistraum) a Városháza előtti téren – tudtuk meg Bécs város külképviseleti irodájától. A varázslatos hangulatú korcsolyapálya március 12-ig várja a sportolókat.

    Fotó: Christian JOBST / Bécs Város Külképviseleti Irodája

    Csodálatos kulisszák között, a Bécsi Városháza és a Burgtheater előtti pályákon, illetve az ezeket összekötő park romantikus ösvényein korcsolyázhatnak egészen márciusig a Bécsbe látogatók. Tavaly decemberben 22. alkalommal nyitotta meg kapuit a Wiener Eistraum, akkor még 4500 négyzetméteres pályával. Ezt most átmenetileg bezárják, és a következő öt napban közel a kétszeresére bővítik ki, így a rövid átalakítás után 2017. január 24-től már 8500 négyzetméteren várja a Bécsi Jégálom a korcsolyázókat. Tavalyhoz hasonlóan a jégpálya most is LED-világítást kapott, így minden este fényárban úszik.

    A Bécsi Jégálom azonban nemcsak a korcsolyázóknak kedvez, hisz hétköznap esténként 17 és 22 óra között curling pályákat is lehet foglalni. Az erre kialakított 550 négyzetméteres pályát azonban hétvégén és hétköznap napközben a kezdő korcsolyázók vehetik birtokba. A gyermekek és a kezdők első alkalommal ingyenesen, biztonságos közegben ismerkedhetnek meg a korcsolyázással.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!