Turisták előtt elzárt helyekre szerveznek téli túrát a nemzeti parkok

Turisták előtt elzárt helyekre szerveznek téli túrát a nemzeti parkok

Január 21-én a Téli Túrák Nemzeti Parkjainkban című programsorozat keretében az ország több pontján is vezetett túrán vehetnek részt a látogatók. A Duna-Dráva Nemzeti Park például a Dráva mellékágai mentén szervez kirándulást szombatra, amely során úttalan utakon haladva az ember által szinte sosem járt ártér téli arcát ismerhetik meg a résztvevők.

Magyar Nemzeti Parkok

 Ebben az időszakban olyan helyek bejárására is lehetőség nyílik, amit a vízállás a nyári hónapokban általában nem tesz lehetővé. A túra érinti Révfalut, az egyetlen olyan települést, amely a Dráva töltésén belül helyezkedik el. A 12-14 km hosszúság túra időtartama 5-7 óra, a részvételi díj 500 forint.

A szervezők külön felhívják a figyelmet arra, hogy ez a túra a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság által rendszeresen szervezett szakvezetéses túrákhoz képest nehezebb terepen zajlik. A túra útvonala helyenként nehezen járható, tocsogós – fagy esetén jeges –, tüskés bozótos szakaszokon halad, ezért különösen fontos a vízálló lábbeli, valamint a strapabíró nadrág és kabát!

Magyar Nemzeti Parkok

 A Téli túrák nemzeti parkjainkban programsorozat részletes programját itt találják.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek